Nem állítjuk, hogy nagy vonalakban nem ugyanazt az álláspontot képviselték, mint amitől manapság minden sajtóorgánum hangos, s azt sem, hogy a recesszió okait fejtegető elemzések jelentős hányadával nem értettek egyet. Mégis kissé más megvilágításba kerültek a dolgok, mivel több szó esett az emberekről, akiket – mint már oly sokszor a technika, a technológia gyors fejlődése során – csaknem teljes egészében kihagytak a számításból. Jaksity György hasonlata ezt nagyon jól megvilágítja: "A technológia óriás léptekkel halad, s például az internet kapcsán mi, emberek úgy érezzük magunkat, mintha egy száguldó disznó hátán ülnénk, aki nem érti a szavunkat, és mi sem azét, így fogalmunk sincs, hová rohan, s nekünk mi a teendőnk."

Megállni! A lényeg lemaradt!

Az ember által kiötlött és megalkotott technikai, technológiai vívmányok – nem először a történelem során – túlnőtték magát az embert, a gazdaságot, a társadalmat. Ez utóbbiak alkalmazkodóképessége nem tud lépést tartani a technológiai cégek közötti öldöklő versennyel, s így az – felhasználó híján – öncélúvá válik, túlfejlettsége piacképtelenné teszi. Itt tartunk most, amikor is elfelejtettük ezzel párhuzamosan felkészíteni az alkalmazókat, a társadalmat alkotó embereket az új eszközök használatára. De fogalmazhatunk másképp is. Nem tudták megállni a technológiai cégek, hogy ne idő előtt – kvázi átmeneti állapotban – dobják piacra termékeiket, vagyis mielőtt olyan szintre fejlesztették volna, amikor a felhasználó már úgy kezelheti azokat, mint bármely általa már megszokott háztartási gépet, s költségei is egálban lennének a beszerzési és üzemeltetési kiadásokkal. Foltányi Tamás volt leginkább – ha nem is szó szerint, de tartalmát tekintve – szószólója a fenti gondolatnak, de túl nagy ellenállás a többiek részéről sem mutatkozott, mint ahogy egyetértettek az infrastrukturális háttér szükségessége kérdésében is.

Érthető módon ez utóbbit – a gödörből való kijutás elengedhetetlen feltételeként – elsősorban László Géza hangsúlyozta. Azonban ma már, ahogy ők is teszik – első körben a pénzügyi szféra, azon belül is a brókercégek felé –, platformként érdemes kínálni azt, hogy az adott terület esetleges egyedi igényei is kielégíthetők legyenek. Ezen a megfelelő biztonsági szintekkel ellátott platformon aztán már biztonságos brókerszolgáltatásra nyílik lehetőség. Ha a szolgáltató ilyen platformokat tud kínálni az offline üzletben komoly súlyt képviselő cégeknek, hitelessé válhat.

A megfelelő infrastruktúra megléte és fejlesztése tehát semmiképpen sem jelent hátrányt. Kiépítésében a feltörekvő, illetve fejlődésben lévő országok kedvezőbb helyzetben vannak – hangzott el több oldalról is –, hiszen már nem kell a kísérleti stációkat végigjárniuk. Fontos olyan infrastruktúrát kifejleszteniük, amellyel később sem találják szembe magukat szűk keresztmetszetre utaló problémákkal, hiszen ilyen okokra vezethető vissza, hogy nem képes minden feltörekvő ország – lásd Latin-Amerika országait vagy Európában Portugáliát – sikeres lenni, vagyis óriási az infrastruktúra-fejlesztés jelentősége. "Úgy gondolom – mondta László Géza –, amit mi digitális társadalomként, az információs forradalom vívmányaként emlegetünk, az egy infrastruktúra. Ezt megfelelően használva átugorhatók a "dot-com szakadékok". Ez a fejlődés azonban már a közjavak kategóriájába tartozik, így ehhez az államnak kell – mivel azzal az egész társadalmat, a közjót szolgálja – hozzájárulnia. Az infrastruktúra mindkét, felhasználó- és szolgáltatóoldali megléte azonban önmagában még nem üdvözítő."

Csillog-villog, mégsem kell senkinek

A felhasználó számára biztonságot és egyszerű alkalmazást lehetővé tevő környezetet kell teremteni, ami a technológiai háttér biztosításánál jóval macerásabb, így nem nagyon akad gazdája. Foltányi az elektronikus aláírás kérdése kapcsán igyekezett érthetőbbé tenni a fentieket. Mint mondta, a törvény – jogi alapot teremtve – ugyan megszületik, de a tényleges működés realizálásáig még rengeteg kérdés, probléma vár megválaszolásra. Nincs mellette végrehajtási utasítás, és nem tisztázott még többek között az sem, kik felügyelik a hitelesítő hatóságokat elbíráló szervezeteket. "Még hosszú idő telik el, mire elektronikus úton is eljuttathatom digitális aláírásommal hitelesített adóbevallásomat az adóhatósághoz. Szerintem Magyarország a hivatalok szintjén még hosszú ideig hagyományos módon fog működni."

Jaksity úgy ítélte meg, hogy Magyarország lemaradása az információs társadalom fejlődésében a fejlett országokhoz képest sokkal kisebb, mint más társadalmi-gazdasági kérdésekben. Ezt, mint mondta, közgazdasági oldalról az magyarázza, hogy az elmúlt időszakban, a felgyorsult világban a különböző információk – a telefon, a postai szolgáltatások, a légi közlekedés, az autók egyre magasabb fejlettségi foka révén – penetrációja egyre gyorsabb a társadalomban, míg korábban ezek kritikus behatolási pontja (hogy hányan használják) meglehetősen alacsony volt. Így, mivel a technológia is adott, a követő országok sokkal gyorsabban ledolgozzák hátrányukat. Azon a tényen azonban ez sem változtat, hogy a gazdasági-társadalmi alapok, az emberek viszonya mindehhez sajnos évtizedes lemaradásban van. Rekordsebességgel haladunk a technológia oldalán a világ vezető országai felé, de annak felhasználása, bevonulása a köztudatba, a társadalom felkészültsége eme eszközök használatára még gyerekcipőben (sem) jár. És ebben – legyenek akár a technológiák felhasználói, akár kínálói – a jelenlévőkre is felelősség hárul, mondta.

Takács Imre szerint a kijózanodás után a valóban értéket és megoldásokat nyújtó cégek megmaradnak. Ezt az előrejelzésekben is lehetett olvasni, és komolyan is kellett volna venni, mint ahogy sokan nem tették. Magyarországon azonban, mivel elvi késésben van, a Minor vezérigazgatója úgy látja, nem ütköztünk ebbe a problémába, mert már a ténylegesen értékes és valós megoldásokat szolgáló fázisban tudunk csatlakozni. Épp ezért nem tart a szakadéktól, hiszen a hídon lépegetünk, s csak arra kell figyelnünk, ne billenjünk meg úgy, hogy a mélybe zuhanjunk.

Ki nem használt képességek

Van-e szerepük az elektronikus megoldásoknak a versenyelőny megtartásában? – hangzott a következő kérdés, amelyre Foltányi válaszolt elsőként. "Annak ellenére, hogy most hullámvölgybe került az elektronikus kereskedelem, mégis hiszem, hogy ez a jó irány. A technika adott hozzá, s ha képesek lennénk vigyázni, hogy a társadalom, a humán szféra képes legyen azzal lépést tartani, sokat lendítenénk a dolgon. Nem más ez a helyzet, mint a szoftverekkel és a mobiltelefonokkal. Hiába az általuk nyújtott magas szintű képességek, szolgáltatások, ha az emberek bonyolultnak tartva azokat, nem érzékelve használatuk előnyeit, illetve a szabályzók által sem kényszerítve nem használják ki azokat, és a beidegződések győzedelmeskednek. Vagyis kidobunk egy csomó pénzt az ablakon; megteremtünk lehetőségeket, de arról már nem gondoskodunk, hogy a fogyasztók felnőjenek azokhoz, hogy lehetőséget, ne pedig ellenséget lássanak bennük. Azonban vannak olyan hazai példák, amelyek igazolják, hogy ebben az országban, ilyen gazdasági és társadalmi környezetben is van létjogosultsága az elektronikus üzletvitelnek. A bankszektort pedig az egyik erre legalkalmasabb területnek tartom, ahol az alapok már megteremtődtek, és ahol ma már inkább egyfajta kötelező házi feladatnak tekinthető, hogy az interneten keresztül is elérhetők legyenek a szolgáltatások, semmint versenyelőnynek."

Jaksity is – saját példájuk alapján – a társadalom alacsony felkészültségi szintjét okolja a megtorpanásért, hiszen technológiai szempontból, mint mondja, mi szem-szájnak ingere, megközelíthető. "Mi 1997-ben döntöttünk az interneten keresztüli értékpapír-értékesítés mellett. A Concord Direct volt az első kimondottan internetes értékesítésre létrehozott pénzügyi szolgáltató Magyarországon. A vállalkozást nagyon ígéretesnek tartottuk, ezért el is kezdtük felszámolni a fiókrendszerünket. De amikor a vidéki fiókok előtt olyan táblával találkoztunk, hogy kérjük a bicikliket kint hagyni, rá kellett jönnünk, mi a szakadék egyik oldalán állunk, az ügyfelek viszont a másikon, vagyis a digitális törzsből a törzs már megvan, de a digitális bizony még várat magára."

"Az e-businessben, akár az amerikai, akár az európai gyakorlatot nézve, a leggyorsabban bevezethető applikációk a pénzügyiek. Ezen belül is a brókerapplikációk, s mert ezek hátán nagy volumenű, több tízmillió dolláros üzletek folynak, hamar megtérülnek, és sikeresek. Ezzel szemben idehaza a legsikeresebb pénzügyi site-ok jó esetben pár ezer embert vonzanak, ennyien kérnek az interneten keresztül pénzügyi információt, s néhányuk talán üzletet is köt ezen a csatornán. Ugyanakkor a különböző hazai felmérések alapján több millió embernek van megtakarítása, több százezernek pedig internetes hozzáférése. Vagyis a megtakarítással rendelkezőknek csak ezrelékben, míg az internet-hozzáféréssel és megtakarítással is rendelkező fogyasztóknak százalékokban is alig mérhető hányada az, amely már információszerzésre használja az internetet. Most itt tartunk."

Merre lehet a kiút?

László Géza másfelől közelíti meg az okokat és így a megoldást is. "Magyarországon a rendszerváltás – a gazdasági rendszerváltás is – az informatikai forradalommal egy időben, azt egy kicsit megelőzve érkezett. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején nyíltak meg az emberek számára a nyugati társadalmakban már sokkal korábban meglévő lehetőségek, így például a szupermarketek és a nyugati áruk addig nem ismert dömpingje. Ehhez képest túl hamar érkezett az a kínálat, amely ugyan még ennél is bővebb, viszont egy olyan megoldás révén, amelyben nem lehet megtapogatni, megszaglászni, meghallgatni, vagyis minden érzékszervvel kiélvezni az árukat. Ezért úgy érzem, a B2C-kereskedelem motorjai a hagyományos értékesítésben is jelen lévő cégek lehetnének, ahol az online és az offline együtt mozog, ahol az érzékszervek kielégítése után már elektronikus úton is megnőhet az áruk iránti érdeklődés. Ebben a helyzetben viszont az ember lényegében a saját hagyományos üzletága konkurenciáját építi ki, így csak akkor lehet sikeres, ha közben nem sérti hagyományos üzlete érdekeit."

Foltányi nem mindenben osztja a fenti nézetet. "Azt gondolom, hogy a kiskereskedelem elektronizálása várt ütemének elmaradásáért nem csupán az embereknek az áruk fizikai mivoltához való vonzalma okolható. A bevásárlóközpontokat hatalmas profittal működtetők keze is benne van ebben, akiknek nem érdekük, hogy – például az elektronikus kereskedelem lehetőségének megteremtésébe – befektessenek. Magyarországon semmilyen eszközzel nincsenek rákényszerítve, hogy megtegyék ugyanazokat a lépéseket, amelyeket Európa-szerte megtesznek, Londonban, Párizsban vagy bárhol, ahol egy magasabb fokú versenyben erre rákényszerülnek."

Az optimista

Takács, egyetértve László Géza megállapításával, miszerint az offline az online motorja, optimistán látja a jövőt. "Idehaza ma már – néhány környező országgal ellentétben – az üzleti szférában lenézik azt, akinek nincs internetes elérhetősége, de nem csupán a sznobizmus a mozgatóerő. Magyarország jó piac ugyan, de kicsi. Így ha egy cég személyes szolgáltatását egy nagyobb piacra akarja eljuttatni, számára az elektronikus út a legjobb – leggyorsabb és legolcsóbb – megoldás, hiszen megtakarítható a piackeresés utazási költségének egy része, s nemcsak én kutatom a piacot, hanem engem is felfedezhetnek. S ha az egyik országban nem, a több száz közül valamelyikben még érdeklődhetnek a kínálatom után. Vagyis ezzel a lehetőséggel okosan élni kell, és akkor piacképes árukkal, szolgáltatásokkal – vagy munkaerőnket értékesítve – akár egy több százmilliárdos piacból profitálhatunk. És arról nem is beszélve, hogy kormányzati és önkormányzati információkhoz is egyszerű – s remélhetőleg idővel nem is költséges – módon hozzájuthatnak az állampolgárok, illetve online intézhetik ügyeiket."

Szó esett természetesen a biztonságról is, így néhány szó erejéig a kevésbé ismert tényezőkre itt is kitérünk. Jaksity szerint a felhasználók jelentős hányada kevésbé fektet súlyt a nem internetes védelemre (nem hamis-e a pénze, betörésbiztos-e a háza, stb.), mint amennyire indokként hozza fel az internet kevésbé biztonságos voltát az e-kereskedelemtől való távolmaradására. "Mi például – mondja – a saját internetes rendszerünk biztonságát crackerszolgáltatás igénybevételével teszteljük, és emellett rendszeresen követjük és építjük be védelmünkbe a technika legújabb vívmányait. A crackerek nem kis anyagi szolgáltatás ellenében rávilágítanak rendszerünk gyenge pontjaira, mi pedig megint csak komoly összeg fejében kijavítjuk azokat, és ez így megy az idők végezetéig. Ellenben van olyan bank, ahol úgy tudok egy tranzakciót lebonyolítani, hogy a kódszámom a kártyaszámom utolsó három jegye, ami ugyan megváltoztatható, de az egyszeri polgár ezt soha nem teszi meg. Egyébként egy audittal és mindenféle biztonsági csecsebecsével felszerelt pénzintézetről van szó. Ilyen különbségek lehetnek biztonság és biztonság között."

"A hackereknek pedig megéri, hiszen kis büntetéssel és nagy elismertséggel jár, hírverést csapnak körülöttük, sőt alkalmazzák őket vállalkozások, esetenként a rendőrség is, így egyre többen törnek ilyen babérokra. Közgazdászként mégis azt mondom: mielőtt a védelmi rendszer kiépítésébe belekezd egy interneten is szolgáltatást kínáló vállalkozás, ki kell számolnia, mennyit érdemes a védelemre költenie." László Géza pedig abban bízik, hogy Magyarországon is megjelennek majd az elfogadható áron viszonylag jó szolgáltatást nyújtó auditcégek, amelyek – a valós kockázat függvényében minősítve a cég által kiépített védelmi rendszert – iránytűt adnak a felhasználók kezébe ahhoz, hogy hol érezhetik nagyobb biztonságban magukat.