Jim Ellis, és Tom Truscott, a Duke Egyetem két hallgatójaként alkotta meg a Usenet koncepcióját még 1979-ben, jó 10 évvel a web felfedezése előtt. Az ötletadók a Usenetet két gép közötti olyan összeköttetésre gondolták alkalmazni, amelyen át különböző megoldandó problémákról lehet konzultálni egymással. Az első programját Steve Bellovin írta, de a szélesebb körben elterjedt változathoz Steve Daniel is hozzátette az egycentesét - ahogy Amerikában szokták mondani.
1980-ban már összekötötték a Duke és az Észak-karolinai Egyetemet ezzel a megoldással, de onnantól futótűzként terjedt. Jóval az internet előtt szinte a világ minden sarkába eljutott a tudósvilág eszmecseréinek fő támaszaként. Hamarosan kijutott a tudományok elefántcsonttornyából is. Sok számítógépes cég tette át támogatását valamely Usenet hírcsoportra, de már mindennapos, vallási és filozófiai problémák megvitatására is bőven használták, a konyhai recepteket is beleértve.
Nem sokan tudják, de a mai internetes tartalom indulótőkéjét éppen a Usenetben felhalmozódott hatalmas tudásvagyon alkotta, így lényegében más tollaival ékeskedett. 1993-ban, amikor a webkorszak indult, már 1200 hírcsoport működött, 1999-re pedig számuk elérte a 37.000-et. A Web a HTML nyelvvel és az URL címkoncepcióval mindenesetre a Usenet hírcsoportoknak ebből az immár elektronikus Augiász istállója jellegű szemétbányájából tudta kibolházni a gyémántokat azzal, hogy a tartalmakat könnyebben elérhetővé tette. Igaz, azóta épp egy újabb, még precízebb tartalombányászó módszer meghódítása előtt állunk, amelyet az XML kezdett megalapozni, és a HTML teljes újraíratásához vezetett, most pedig az XHTML 1.0-nál tart. Az XHTML, a CSS formátumvezérlési eszközökkel együtt, végre gyorsan és pontosan meg tudja találni nekünk azt a tartalmat, amit keresünk, méghozzá minden böngészővel ugyanúgy megjeleníthetően (ami a régebbi HTML technológia alapján megoldhatatlan volt).
Akik a Usenet műszaki részleteinek a fejlődésére is kíváncsi, annak melegen ajánlható az eredeti The Register cikk elolvasása. Az ötlet lényege, hogy a UNIX-ban a shell scriptekben rendszerinformációk is hozzáférhetők, ezért sok rendszerprogramozási feladat shell scriptekkel is megoldható, nem kell mindjárt C-ben buherálni a rendszer mélylélektanának ismeretét is feltételezve. Akkoriban egyébként már megvolt az ARPANET, csakhogy az inkább meg is volt, meg nem is, mert csak a hadiipar használhatta. Ez volt az oka annak, amiért a két ötletadó keresett valami olyan gépek közti társalgási módot, ami egyszerűen kivitelezhető, lehetőleg egyetlen programmal. Mint azóta tudjuk, sikerült. De a kitalálói nem lettek belőle gazdagok. Az egészet közreadták szabadon felhasználhatóként. Ezt nevezik ma nagyképűen OpenSource-nak, ugye?