Spamvírus

Tóth Kristóf, 2001. július 4. 21:09
Az elmúlt napokban-hetekben egyre több internetszolgáltató cég azt vette észre, hogy számos felhasználója kezdett spamhadjáratok indításába, ami elég meglepő, hiszen korábban még sohasem tapasztaltak ehhez hasonló jelenséget.
Idővel aztán a szakértők segítségével rájöttek, hogy az egyéni felhasználók nem önszántukból küldözgettek világszerte spameket, hanem csak egyszerűen egy újfajta vírusnak az áldozatai lettek, mely vírus kihasználta őket. A szakértőket teljesen meglepte az új vírus, hiszen állításuk szerint ez a program az első jele annak, hogy a hackerek megtalálták annak a módját, hogy hogyan lehetne áruba bocsátani káros-kártékony tudásukat.

Egyes feltételezések szerint a spamözönt indító új vírus tesztelését június folyamán kezdték meg a hackerek, akik abban bíztak, hogy a kis vírusprogram sikerrel jár majd, és a szakértők szerint a hackerek vágya be is teljesedett. A vírus az internet segítségével titokban és nagy sebességgel terjed a gyanútlan felhasználók számítógépein, ami azt eredményezi, hogy ezek az egyszerű számítógépek a tulajdonosuk tudta nélkül pillanatok alatt olyan szörnyetegekké változhatnak át, melyek óriási mennyiségű elektronikus levelet küldenek szét világszerte.

Michael Reaves, az Adimpleo/FirstNetSecurity.com rendszeradminisztrátora volt az első, aki június 14-én az Excite@Home hálózat San Francisco Bay-i részén felfedezte a "spamming torjan"-nak elkeresztelt vírust. Reaves úgy véli, hogy az egyelőre ismeretlen hackerek június folyamán még csak a rendszer tesztüzemét végezték el, az éles verzió pedig - amely már rendes reklámokat fog ontani magából - heteken belül indul majd világhódító útjára.

A számítógépes biztonsággal foglalkozó szakértők úgy gondolják, hogy a spamvírust minden bizonnyal a meglehetősen egyszerűen kezelhető The Visual Basic Worm Generator nevet viselő víruskészítő szofterrel készítették a hackerek. A szakértők felhívják a felhasználók figyelmét, hogy amíg nem sikerül teljes mértékben felszámolni a vírust, addig gyakran előfordulhat, hogy például olyan elektronikus leveleket kapnak a felhasználók, melyek feladója a nagymama, és amely levél valamilyen pornográf weboldalt reklámoz. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor valószínűleg fertőzött a nagymama számítógépe. Az ügyben egyébként már megindult a nyomozás - írja a ZDNet.