A washingtoni székhelyű Carnegie nemzetközi békealapítvány kutatói frissen publikált tanulmányukban arra a következtetésre jutottak, hogy az egypártrendszer nem ingott meg, legitimációs bázisa nem mállott szét, sőt, a kubai és pekingi vezetés még a maga javára is tudta fordítani az internet beáramlását. A módszerek azonban eltérőek.

Kína támogatta állampolgárait abban, hogy gyakran látogassanak a világhálóra, de a különféle társalgók és honlapok forgalmát gondosan felügyelte. A világ legnépesebb államában 17-22 millióra teszik az "online-képes" állampolgárok számát. A kormány ellenőrzi az interneten böngészők kommunikációját, egyes helyeket letilt, és a rendszerellenes megjegyzéseket kiszűri a chatszobákból. Kínában az üldözött Falunkung szekta honlapjaira például nem lehet bejelentkezni.

Kuba az egyetemekre és néhány egyéb kiválasztott intézményre korlátozza az internetes hozzáférést, a karibi szigeten mindössze pár ezer gépnek van webkijárata. Havanna nem vizsgálja az állampolgárok internetes viselkedését, mivel veszélytelenül kevés a weblátogató.

A pekingi és a havannai megoldás modellül szolgált más államoknak, például Mianmarnak és Szaúd-Arábiának ahhoz, hogy miképpen aknázzák ki a számítógépes világháló információs és gazdasági lehetőségeit, egyszersmind mederben tartva a politikai nyilvánosságot.