Az AT&T kábelszolgáltató monstrum és a regionális Bell-telefontársaságok csapata áll szemben egymással. A The New York Times szerint az elmúlt évtized legelkeseredettebb lobbiháborújának leszünk a szemtanúi az elkövetkező hónapokban, amikor a nyári szabadságolási időszak lezárultával ismét benépesül a washingtoni kongresszus épülete.

Az AT&T arra törekszik, hogy az eddig alapvetően tévéműsorok özönét továbbító kábelhálózat legyen a szélessávú internet-hozzáférés fő hordozója. A regionális telefontársaságok ezzel szemben a telefonhálózat hagyományos rézhuzalait használva, az úgynevezett "digitális előfizetői vonalas" (DSL) szolgáltatás révén biztosított szélessávú internet-hozzáférési módszer számára akarnak kedvezőbb szabályozási feltételeket teremteni.

Jelenleg az Egyesült Államokban 7 millióan használnak kábeles csatlakozást az internethez, és 3,3 millióra tehető a DSL-előfizetők száma. Mindkét szélessávú technológia elterjedtsége messze elmarad még a hagyományos, jóval lassúbb adatátvitelt biztosító telefonmodemes kapcsolattartás elterjedtségétől: ez utóbbi módon 52,2 millió amerikai kapcsolódik az internethez.

Az elmúlt időszakban számos olyan kisebb vállalat ment tönkre, amely kifejezetten DSL-internet-hozzáférés szolgáltatására alakult. Az egykori Bell megacég regionális utódvállalatai - amelyek ma már csak igen nagy képzelőerővel nevezhetők "baby-Bell" cégeknek, hiszen mindegyikük hatalmas régiókat fed le - azonban elég erősnek érzik magukat ahhoz, hogy "DSL-kesztyűt dobjanak" a kábelre összpontosító AT&T-nek.

E Bell-utódok közül különösen az egyik - a korábban Bell Atlantic néven, újabban pedig, egy más céggel történt összeolvadás nyomán Verizon néven működő - telefontársaság, amely az atlanti partvidék jelentős szegmensét mondhatja magáénak, tekinthető hallatlanul tőkeerősnek. A Verizon szemmel láthatóan duzzad a tettvágytól, ami a háztartásokba eljutó telefonvonalak száloptikai technológiával való korszerűsítési terveit illeti. (E technológia teszi lehetővé a DSL nyújtotta előnyök teljes kihasználását.)

A költséges száloptikai beruházásokat azonban a Verizon és Bell-utódtársai minden jel szerint csak akkor hajlandóak felgyorsítani, ha jogilag is biztosítják számukra az általuk korszerűsítendő vonalak zavartalan használatát, a növekvő haszon kizárólagos lefölözési lehetőségét. Márpedig ez számukra most nem biztosított.

Az 1996-os amerikai távközlési törvény értelmében a helyi telefonszolgáltatóknak fokozatosan meg kell nyitniuk műszaki infrastruktúrájukat, vonalhálózatukat a konkurens szolgáltatást nyújtani kívánó cégek előtt, és a tarifa megszabásakor nem köthetnek ki diszkriminatív díjtételeket Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a regionális szolgáltató kénytelen lenne osztozni másokkal a pluszbevételeken, pedig a beruházások idején még senki nem sietett csatlakozni hozzá.

A Verizon és a többi Bell-utód tehát szeretné elérni a távközlési törvény módosítását. E törekvése támogatóra talált a befolyásos Bill Tauzin és John Dingell kongresszusi képviselő személyében. A republikánus Tauzin az elnök, a demokrata Dingell pedig az alelnök a képviselőház kereskedelmi bizottságában. Az általuk közösen megfogalmazott Tauzin-Dingell törvénymódosítási javaslat jelentős manőverezési lehetőséget adna a regionális telefontársaságoknak a hálózat, és egyben a piac nyitására vonatkozó kötelezettség tekintetében. Nem kötné határidőhöz a hálózatnyitást, hanem azt a mézesmadzagot húzná el a Bell-utódok előtt, hogy amelyik megnyitja saját helyi hálózatát más - helyi telefonszolgáltatóként fellépni kívánó - cégek előtt, az jogot nyerhet a távolsági telefonszolgáltatási bizniszbe történő beszállásra.

Ám ahogy kétpárti a Tauzin-Dingell javaslatot támogatók csoportja, úgy kétpárti az ellenzőké is. Az AT&T - ezúttal nem mint kábelbirodalom, hanem távolsági mint telefonszolgáltató - jelentős érdekpartnerekre talált a többi távolsági telefonszolgáltatóban, így például a WorldComban és a Sprintben.

E távolsági szolgáltatóknak az AT&T-ével közös bánata, hogy a Bell-utódok nem hajlandóak beengedni őket a helyi telefonszolgáltató piacra, és nagyon nem tetszik nekik, hogy e törvényben előírt kötelezettség teljesítése fejében most a Bell-utódokat beengedjék a távolsági telefonszolgáltatási üzletágba - ami eddig Texas és New York állam kivételével - "Bell-mentes" vadászterület volt.

Egyes esélylatolgatók szerint a Tauzin-Dingell javaslatnak jó sansza van a képviselőházi elfogadásra. Azután azonban a kérdés a szenátus elé kerül, ahol viszont jóval ellenségesebb a hangulat a Bell-utódokkal szemben.

A szenátusi kereskedelmi bizottság elnöke, a demokrata Ernest Hollins egészen más tartalmú törvénytervezetet nyújtott be: a tervezet megszigorítaná az 1996-os törvény előírásainak be nem tartása (a helyi hálózatok megnyitásának elmaradása) miatti szankciórendszert, és végső intézkedésként kilátásba helyezné a makacsul ellenálló Bell-utódok további "kényszer-feldarabolását" - egy olyan utódvállalatra, amely tovább folytatná a telefonszolgáltató tevékenységet, valamint egy műszaki infrastruktúra-kezelő utódcégre, amely tisztességes áron bérbe adná a vonalhálózatot egyfelől a konkurens szolgáltatóknak, másfelől "egykori önmagának", a Bell-utód másik, telefonszolgáltató utódcégének.