Hibatűrő Windows-szerver szabványszervezet alakult

Zsadányi Pál, 2001. szeptember 22. 12:30
A hibatűrő és igen kedvező árfekvésű Intel-Windows gépeiről ismert japán Stratus és öt másik, ebben a piaci szegmensben dolgozó cég konzorciumot hozott létre arra, hogy a korábban egyedi hibatűrő technológiák legjobb ötleteiből hibatűrő szerverszabványt alakítson ki, Windows 2000 alapokon.
A konzorcium nyitott, bárki csatlakozhat hozzá. Az alapítók a következők: Hitachi, Ltd., Intel K. K., Microsoft Co. Ltd., NEC Corporation, Stratus Technologies Japan Inc., Toshiba Corporation.

A korábban ritkaságként értékelt hibatűrő szerverpiac az utóbbi években hirtelen az ipar fő vonalába lépett. Ma már az asztali gépek legújabb konstrukcióiban is jellemző, hogy működés közbeni cserét is megengedő alaplapokat és interfészeket használnak. Ez a tömegpiacon csak akkor lehet igazán életképes, ha nagy szériában gyártott olcsó, de bevált megoldásokra tudják alapozni a fejlesztők. Erre alapították a kezdeményezők a konzorciumot.

A további szempont a Windows 2000 technológia használata, alapoperációs rendszerként, ami a Microsoft résztvevő folytán nem éppen meglepő. A Windows 2000 család azonban végre olyan operációsrendszer-ajánlat a piacon, főleg a szerverkategóriában, amely, ha például komolyan veszik a rendszergazdák a beépített önvédelmi képességeit (és nem engednek egyáltalán telepíteni nem hitelesített eszközmeghajtókat), akkor igen stabilan viselkedik, még kicsit gyengébb hardverbázison is. A beépített hibatűrő eszközei azonban természetesen csak akkor működnek tökéletesen, ha az alatta működő hardver is megfelel valamilyen szabványos állapotnak.

A hibatűrő megoldást végül befolyásolja a rendszeren működő általános és egyedi programcsomagok viselkedése is, amelyre szintén fontos egységesíteni a kifejlesztett hibatűrő technológiák eszközeit. Csak a hardver-alapszoftver-alkalmazói szoftver hármas szabványos megoldásainak a kézbentartása oldhatja meg tökéletesen a hibatűrő rendszerek biztonságos üzemeltetését.

A cikkíró megjegyzi továbbá, hogy már a korai idők nagygépes operációs rendszerei is rendelkeztek hibatűrő képességekkel. A középgép kategóriában, főként a hadiipar és a folyamatvezérlés, mint alkalmazó miatt ez a kör tovább szélesedett, de még mindig a méregdrága kategóriában. A korai házigép-piac (ZX8x, Commodore64 stb.) volt talán az első, ahol ezt a szempontot, az olcsóság miatt, kifejezetten ignorálták a tervezők. Ha elszállt, hát elszállt. A játékprogramokért tipikusan nem volt kár.

A PC-korszak ugyanezzel a tempóval indult. Amikor aztán a Novell elkezdett belőlük szerver-kliens lokális hálózatokat faragni, egyből beugrott a hibatűrő képesség igénye. Kialakult a NetWare SFT hibatűrő technológiáinak a több generációja. Ezekből a RAID (redundáns tároló), majd a mai SAN (Storage or System Area Network - gépközeli hálózat), kifejezetten a hibatűrő háttértári megoldások technológiája.

Más technológiák, mint például a menet közbeni csere, részben a hordozható gépek PC-kártya (korábban PCMCIA) eszközeinek a megjelenésével, részben a hálózati eszközök üzem közbeni javíthatóságával kezdtek hibatűrő technológiákat meghonosítani. További, nem kevésbé fontos vonal volt az energiafogyasztást szabályozó megoldások igénye és megjelenése. Most ezeknek az egyedi hibatűrő megoldásoknak az integrációja merült föl, amelyet tulajdonképpen a Windows 2000 tervezésekor már messzemenően figyelembe is vettek.

Más operációs rendszerek (PC-Unixok, Linuxok és más nyílt forráskódú rendszerek) is használják a hardvergyártók ilyen egyedileg kifejlesztett megoldásait, úgyhogy a hardveroldali szabványosítás nekik is érdekük, és azoknak a biztonságos működését is javíthatja, tehát ez a szabványosítás korántsem csak a Windows-világnak jó.