Rejtélyes bejelentésre készül a Nokia

Kollár Csaba, 2001. október 9. 18:43
A svédországi Mobil.nu értesülései szerint a Nokia e héten csütörtökön egy sajtótájékoztató keretében mutatja be az 5510-es modelljét számos új játék kíséretében.
A Mobil.nu egyelőre csak szűkszavúan kommentálja a közeljövő Nokia-eseményét. Nem tudja a készülék árát, de abban már biztos, hogy az 5510-es elsősorban az európai piacon lesz elérhető. Az is bizonyosnak tűnik, hogy a készülék támogatja a GPRS-t. Ez lesz az első olyan GPRS-kompatibilis Nokia modell, melyet elsősorban a fiatalok piacán kívánnak értékesíteni.

Elemzők megjegyzik a bejelentéssel kapcsolatban, hogy miközben az Ericsson és a Siemens a többi neves gyártóval együtt azon dolgozik, hogy új termékeket mutasson be, addig a Nokia egy kicsit hezitál. Az eddigi GPRS készülékek piacára a Nokia 5510-es modellje komoly hatással lehet, ahogy az egyik szakértő fogalmaz “eddig a GPRS-kompatibilis készülékek hallatán többnyire az Ericsson modellje jutott az eszünkbe. Az 5510-es megjelenésével azonban az Ericsson nagyon komoly kihívás elé néz.”

Mint ismeretes, a Nokia szeptemberben jelent csak meg az internetkész 8310-es készülékével, jóval az után, hogy a nagy versenytársak, a Motorola, a Sony és az Ericsson már piacra dobta GPRS modelljeit. Elemzők attól tartottak, a Nokia lemaradt a gyilkos versenyben, de a 8310 és a hamarosan megvásárolható 6310 után most az 5310 is bővíti a termékpalettát. A jelenlegi piaci körülmények között egyedül a Nokia tudta megőrizni nyereségességét a piac 35 százalékának dominanciájával, a sorban őt követő Motorola alig fele ekkora részt tudhat magáénak és az új készülékek megjelenésével valószínű tovább nő a különbség a két rivális között – írja a Yahoo.