Egyet-egyet tüsszenteni kifejezetten jó érzés, ám hajdan sokan akadtak, akik olyannyira rabjai voltak a tüsszentés élvezetének, hogy szenvedélyesen tubákoltak. A belélegezendő dohányt csinos tubákszelencében hordták, és ha leküzdhetetlen vágyat éreztek a kiadós tüsszögésre, csak kinyitották, s egy csipetnyit az orrukba tömtek. Ma, amikor lassan minden második ember allergiás, már semmi szükség ilyen mesterséges stimulálásra. Sőt a szerencsétlen allergiás, aki nem tud felhagyni a prüszköléssel, inkább hatásos tüsszögéscsillapító szerekért adna meg mindent. Pedig aki csupán valamilyen időszakos allergiában szenved, és az év egy-két hónapját tölti prüsszögve, nem is tudja, milyen szerencsés. Járhatott volna rosszabbul is, mint pl. a hosszú távú tüsszögés "világcsúcstartója", az angol Donna Griffith. Ez idáig ő produkálta a leghosszabb feljegyzett folyamatos tüsszögési rohamot: 1981. január 13-án kezdett el tüsszögni, és 977 napig abba sem tudta hagyni... Allergia, nátha és irritáló "idegen test" hiányában is kiváltódhat a tüsszentés, méghozzá erős fény hatására. Az erre hajlamos emberek túlnyomórészt fehérek, és nagyrészt nők. Azt is megtudhatjuk a tüsszögésről szóló összeállításból, miért mondják egymásnak tüsszentéskor angolszász nyelvterületen az emberek: "God bless you!"

A középkorban ugyanis azt gondolták, hogy tüsszentéskor a lélek egy pillanatra kiröppen a testből, és ugyebár az ördög nem alszik: ha esetleg épp a közelben tartózkodik, még elkapja az óvatlant. Az "Áldjon meg az Isten!" fohász azonban gyors és sikeres visszatérést biztosít a kitüsszentett léleknek. Mindenképpen jobb tehát, ha elővigyázatosak vagyunk, és mindig zsebkendőbe tüsszögünk. Hátha a bacilusainkon kívül mást is veszíthetünk...