Miközben Stumpf István kancelláriaminiszter, és finn kollégája, Olli-Pekka Heinonen finn miniszter, nem győztek gratulálni egymásnak az e-gazdaságiverseny vártáján elért sikereik miatt, aközben élenjáró helyen azt olvastam a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) hálólapjain az e-kormányzati hírek között, idézve az Index cikkét (ami pedig a Die Weltre hivatkozott), hogy Európában nem népszerű az állampolgárok körében az elektronikus kormányzás támogatását szolgáló eszközök bevezetése. Rossz példaként épp a finneknél gyengén muzsikáló e-személyi azonosító lap bevezetésének a fiaskója szerepelt. Hogy is volt hát ezzel a finn e-személyivel? A konferencia hallgatósága ezt is megtudhatta a finn ICL-es, Juhani Jämiä, két előadásából.

Az előadás a FINEID mozaiknevű kártya születési körülményeit elemezte, valamint ebben az ICL kezdetektől fogva kezdeményező szerepét. Járatlan terepen kellett utat vágni, miközben azért néhány nemzetközi és EU szabvány már segítette a projekt megvalósítását. Így tulajdonképpen 1997-től elég feszített ütemben értek el 1999-ig, amikor végül 12 ezer FINEID (FINnish Electronic Identity card) kártyát le is gyártottak az igénylőknek, jóllehet, jóval nagyobb forgalomra számítottak.

A kártya pedig olyan multifunkciós koncepciót valósít meg, amely korlátlanul tudná bővíteni az alkalmazását, a legkülönfélébb azonosítást igénylő élethelyzetben. Ilyenkor ugyanis két utat választhatunk. Az egyik az, hogy a különböző funkciók adatait rögzítjük a kártyára, és így a kártya, maga, rögtön ki tudja szolgálni azt a pár funkciót, amit ráprogramoztak. Ennek nyilvánvalóan megvannak a méretezhetőségi korlátai. A másik megoldás, hogy a kártya nem tartalmazza az egyedi szolgáltatásokhoz tartozó adatokat, hanem egy általános hálózatos autentikációs rendszer segítségével látja el a feladatát. Ez a konstrukció nem korlátozza a hozzá kapcsolható alkalmazások számát. Az X.500-as hálózati katalógusszolgáltatásokra is támaszkodó FINEID pedig éppen ilyen megoldást valósít meg, tehát rendkívül jövőképes.

Ez mind nagyon szép. Akkor miért nem ették a finn rokonaink? Én talán a régi lehúzó erejét venném előre az okok közül. A kártya rossz ismertsége miatt az elfogadóknál folyamatos problémákat okozott. Továbbá, a FINEID csak három évig érvényes, míg a papíros dokumentumok 10 évig. A papíros ráadásul ingyen volt, míg az azonosító kártyáért fizetni kellett. Ez még további kellemetlen költségeket okozott az elfogadóknak, akiknek olvasó berendezést kellett telepíteniük. A papíros dokumentumot postán kiküldték, a kártya miatt pedig kétszer is föl kellett keresni a rendőrséget (amely a papíros mellett a kártyás változatot is ’ügyintézte’). A kártyával, persze, kis szerencsével felé sem kell többé nézni a hivataloknak, de az állampolgár csak a pillanatnyi kellemetlenséget érezte.

A jövőt tekintve a finn kormány részben propagandával, részben az elfogadó infrastruktúra kialakulásának a segítésével próbál segíteni, részben, és főként, jó, ütőképes alkalmazások felhajtásán és támogatásán szorgoskodik. Mivel ilyen megoldás még az EU-ban sincs, most a megszerzett know-how továbbadását is szem előtt tartják.

Nos, igen. Nem elég valamit jól kitalálni. Azt el kell adni, mind az állampolgárok felé, mind a világ többi részének. És bizony, olykor ez még komoly piaci értéket is jelenthet, ami megtérítheti a belé fektetett komoly erőforrásokat. Legalábbis nem kellene kihagyni az ilyen lehetőségeket sem. A másodbevezetésekből pedig újabb tapasztalatok is származhatnak.