Moody's: két év alatt 90 százalékos részvényérték-zuhanás

MTI Sajtóadatbank, 2002. február 8. 12:04
A két évvel ezelőtti csúcspontról máig csaknem 90 százalékkal zuhant az amerikai internetes vállalati szektor részvényeinek tőzsde értéke - áll a Moody's Investors Service szerdai összefoglalójában.
Az elemzés szerint az internetes részvények piaci összértéke az árfolyambuborék legnagyobb kiterjedésének idején, 2000 márciusában 1300 milliárd dollár volt; a szektor tőzsdei részvényei jelenleg összesen 139 milliárd dollárt érnek, 1161 milliárd dollárral kevesebbet, mint a tetőzés időszakában.

A Moody's szerint a 90-es évek végére felfúvódott tőzsdei internet-árfolyambuborék azt mutatta, hogy "jövedelmezőségre akár csak halványan is hasonlító" vállalati adatok teljes hiányában is megindulhat "félreértésen alapuló részvényár-emelkedés" a tőzsdén.

A hitelminősítő egy korábbi felmérése az amerikai tőzsdei részvényállomány egészében is súlyos - jóllehet az internetes szektorénál arányaiban lényegesen kisebb mértékű – értékvesztést mutatott. A tavaly szeptemberi terrormerényletek után közzétett Moody's-jelentés szerint a 2000 márciusi csúcspontról a tavalyi harmadik negyedév végéig összesen 5690 milliárd dollárral, mintegy 39 százalékkal zuhant az amerikai vállalatok törzsrészvényeinek piaci értéke. Ez a veszteségösszeg az akkori adatok alapján éves szintre átszámolt tavalyi amerikai GDP-érték 55,7 százaléka volt.