Év vége felé már nyilvános helyeken, tévéreklámokban is megjelentek a színes madaras hirdetések, amelyben azt üzenték, hogy várják versenytársaikat a telefondrótra. Kár, hogy ezt a nyitottságot és együttműködési készséget nem erősíti meg a tény, miszerint a Matáv helyi hurok megnyitására vonatkozó referenciaajánlatát a Hírközlési Döntőbizottság elfogadhatatlannak tartotta, a PanTel hálózat-összekapcsolási szándékától a Matáv elzárkózott.

Heten (vagy öten) a startvonalnál

Újságíró kollégám óvatos kérdésére, hogy mikor lesz valóban verseny, Frischmann Gábor, a Hírközlési Felügyelet elnöke kényszeredetten, ugyanakkor határozottan kijelentette: már verseny van. És való igaz, január 22-étől a nyilvántartásba vett hét szolgáltatói bejelentés alapján a vezetékes telefonszolgáltatásban elhárultak az adminisztratív és jogi akadályok a verseny elől. Ha a kedves olvasó a hivatali bikkfanyelv ízét érzi az előbbi mondaton, igaza van. Pontosítsunk hát néhány dolgot!

Először is a hét szolgáltató valójában öt céget (cégcsoportot) takar. A Matáv ugyanis rögtön két sorban szerepel, egyik bejelentése a belföldi és nemzetközi szolgáltatásról, a másik önmagában a helyi szolgáltatásról szól. Ugyancsak két sorban találkozunk a Vivendivel a szolgáltatói nyilvántartásban, igaz, esetükben ez – azonos tulajdonossal, de – valóban két külön gazdasági társaságot jelent. A korábban az üzleti kommunikációra szakosodott V-Com Távközlési Szolgáltató Rt., illetve a lakosságot kiszolgáló V-Fon Távközlési Szolgáltató Rt. egyaránt nyújtja mindhárom (helyi, belföldi és nemzetközi) szolgáltatást. A különbség vélhetően továbbra is a célcsoportjukban leledzik.

A másik három társaság közül a PanTel és a Magyarországon 2000 őszén debütált eTel Magyarország Távközlési Kft. egyaránt indul mindhárom típusú szolgáltatásban, míg a váratlanul felbukkanó Telia International Carrier Hungária Kft. csak a nemzetközi összekapcsolási szolgáltatást célozta meg.

Ez tehát a jogi lehetőségek pillanatnyi folyománya.

Összekapcsolásra vár a szabad piac

Nyilvánvaló azonban, hogy drót is kell a telefonáláshoz, ha nem is feltétlenül a Matávé. (Esetünkben illik mindig hozzátenni, hogy a vezetékes telefonhoz, hiszen a mostani liberalizáció a mobilpiacot nem érinti, a lapokat ott már leosztották. Újdonság majd az UMTS bevezetésével várható.)

A szolgáltatók saját hálózata meghatározza, egész pontosan korlátozza pillanatnyi üzleti lehetőségeiket. Előnyben vannak a korábbi koncessziós szolgáltatók, hiszen nyolc évvel ezelőtt jól meghatározott földrajzi területeken kizárólagosságot kaptak, s ez idő alatt mindenkihez eljutottak a kábellel, aki csak kérte. (Tekintsünk most el az RLL-től és más megoldásoktól, bár ezek a rádiós technológiák szintén a vezetékes telefóniához tartoznak.)

A Matáv és a Vivendi-csoport mellett a többi alternatív szolgáltatónak nem volt saját körzete, a már korábban is a versenyszférába tartozó üzleti kommunikációs szolgáltatások piacán azonban lehetőségük volt országszerte bárhol megjelenni. Ezen a piacon a koncessziósok is országosak lehettek, de megvolt az az előnyük, hogy saját körzeteikben a közcélú telefonhoz egyébként is kiépített hálózatukon szolgálhatták ki üzleti partnereiket. Az alternatívok viszont már eleve "csak" párhuzamos infrastruktúrát építhettek ki, vagy adott esetben más hálózat szakaszait bérelhették.

A szabad verseny azonban megköveteli, hogy ezek a párhuzamos rendszerek átjárhatóak legyenek, hiszen a hívónak nem kell tudnia, hogy a hívott előfizető melyik szolgáltatóhoz tartozik, s azt sem, hogy a hívás milyen vonalon, hány hálózat kábeleit felhasználva jut el az egyik pontból a másikba. A fekete doboz (black box) tipikus esete: felemelem a kagylót, tárcsázok, s elvárom, hogy a vonal másik végén – hacsak nem foglalt – kicsöngjön. A többi nem az én dolgom.

A verseny tehát elvi marad mindaddig, amíg a műszaki akadályok is el nem hárulnak előle. Kár, hogy ennek ismét adminisztratív gátja van: a különböző hálózatok összekapcsolását szerződésben kell rögzíteniük a szolgáltatóknak, s ahol az érdekek ellentétesek, ott nehéz gyors megállapodást kötni.

Még hónapokig nincs referencia

Január 22-éig kellett benyújtani a hírközlési hatósághoz referencia-összekapcsolási szerződésüket a "jelentős piaci erővel bíró szolgáltatóknak" – ez alatt gyakorlatilag a korábbi koncessziós telefontársaságokat kell érteni. A Matávnak korábban elutasított ajánlatára szintén eddig kellett elkészítenie az új változatot. Lapzártakor kapott legfrissebb értesülésünk szerint mindez megtörtént. Innen azonban még akár hónapok is eltelhetnek a végeleges szerződések megkötéséig.

Jó esetben a Hírközlési Döntőbizottság gyorsan elfogadja a vélhetően költség alapú elszámolásra épülő ajánlatot, és szabad a pálya – ebben azonban nehéz bízni. A pesszimistább változat szerint a hatóság a törvényben rögzített 60 nap múlva dönt, és nem fogadja el, amire a szolgáltató 30 nap múlva másik változatot készít, s annak elbírálására újabb 60 napot kap a Hírközlési Döntőbizottság. (Ezt a bíróságnál még mindig meg lehet támadni, de újabb haladékot már nem kap szolgáltató.) Vagyis 150 napot nyerhet, aki nagyon igyekszik megőrizni a piacát, azaz ki kell várni a nyarat.

Vagy mégsem? Úgy tűnik, a verseny egyelőre a jogi értelmezések terén kezdődött el. A törvény a tényleg versenyezni vágyók olvasatában azt mondja ki, hogy a decemberi piacnyitás óta az egyik fél szerződéskötési ajánlatára a másiknak válaszolnia kell, elfogadása esetén pedig 30 napon belül szerződést kell kötni – függetlenül a referenciaajánlattól. A Matáv értelmezése szerint viszont elsődleges a referenciaajánlat, s annak érvénybe lépéséig nem is akar megállapodni – legalábbis a PanTel ajánlatát nem fogadta el. A PanTel emiatt pontosan a referenciaajánlat benyújtásának napján, vagyis január 22-én a döntőbizottsághoz fordult. (Ne tévesszen meg senkit, hogy a két cég még tavaly októberben megállapodott hálózatainak összekapcsolásáról, az csak az IP alapú telefonra érvényes.)

A Matáv és a Vivendi már a liberalizáció előtt, december 21-én bejelentette új összekapcsolási szerződését. Ez átmeneti megoldás, hiszen a végleges referenciaajánlat alapján nyilván ahhoz igazítják megállapodásukat, de világosan árulkodik az érdekviszonyokról. Jelesül arról, hogy a két társaság, szembesülve az elkerülhetetlennel, a versenyben nemcsak védeni fogja eddigi saját pozícióit, hanem új lehetőséget is lát a másik fél korábbi koncessziós területein. Fontosak egymásnak, mert nyerhetnek is – tehát együttműködnek. A PanTellel szemben a koncessziós szolgáltató csak veszíthet, új vadászterületet nem kap – tehát akadályozni igyekszik.

Egy fecske valóban nem csinál nyarat

A helyzetet tovább bonyolítja még egy idegen fogalom, az unbundling, vagyis a helyi hurok átengedése a másik szolgáltatónak. Lássuk be, igazi versenyt akkor érzékelünk, ha legalább két cég kopogtat az ajtónkon ajánlatával. Egyelőre azonban mindenhol csak egyetlen telefonvezeték fut be a lakásba, irodába. Nem nagyon várható, és nem is indokolt, mert gazdaságtalan lenne, hogy újból bedrótozzák az országot. Ezért írja elő a törvény – ami nemzetközi gyakorlat is –, hogy a korábbi szolgáltató köteles átengedni hálózatát az utolsó métereken is annak a szolgáltatónak, amelyet az előfizető választ.

Erre szintén referenciaajánlatot kell készíteni, s a törvénynek engedelmeskedve tavaly októberben a Matáv ezt meg is tette. A Hírközlési Döntőbizottság ugyan nem fogadta el, de január 23-a óta már az új változatot vizsgálhatják a döntnökök.

Csalóka árverseny – csomagolva

A versenynek – ha már tényleg lesz – csak az egyik jele, hogy többen vetélkednek a piacon. Eredménye igazából akkor van, ha az előfizető érzékeli az előnyét, egyenesen fogalmazva: ha olcsóbban telefonálhatunk. Az árajánlatokra még várni kell, de a piacelemzők szkeptikusak. Lapzártakor még nem jelent meg az idei évre vonatkozó díjrendelet, ami a korábbi évek gyakorlata szerint maximált árakat tartalmaz majd.

Hogy valami mégis megmozdult a piacon, arról egyelőre az árulkodik, hogy bár drágább lett a közlekedés, a sör és sok minden más, a telefondíjak emeléséről nem szólnak a hírek. A Matáv csendben figyel, megvárja a díjrendeletet, és talán kivárja a versenytársak reakcióját. A Vivendi már közzétett egy versenyre utaló közleményt, de az csak a Matáv-területeken élő előfizetők számára elérhető belföldi, nemzetközi és mobilirányú hívások tarifacsomagjait ismerteti.

Önmagában ezt még nehéz értelmezni, ám a várható tendenciát jelzi. A helyi hívásokban már kevés lehetőség van, a szolgáltatók (a korábbi keresztfinanszírozás miatt) azok árát inkább még emelnék, vagy ha ebben korlátozzák őket, akkor beépítik a magasabb havidíjba. A belföldi és különösen a nemzetközi hívások a vonzóak, nem véletlen hát, hogy a Telia kivételével mindegyik bejelentett szolgáltató palettáján szerepelnek ezek a szolgáltatások, s így az itteni versenyben valóban csökkenhetnek az árak.

A telefonálási szokások ismeretében ez azt is jelenti – amire az elemzők már jóval a piacnyitás előtt felhívták a figyelmet –, hogy az egyéni előfizetők, különösen a keveset és főleg helyben telefonálók inkább vesztesei lesznek a liberalizációnak. A nagyfogyasztók, az üzleti vállalkozások telefonforgalmuk nagysága (és különösen a távolsági vagy nemzetközi hívások aránya) szerint rendre többet profitálhatnak a versenyből.

Sajátos versenyeszközként jelenhetnek meg a különböző tarifacsomagok, amelyek egy-egy fogyasztói csoport szokásaihoz igazodnak. Ennek előhírnöke a Matáv Csevegő díjcsomagja, amelyben értelemszerűen akkor olcsóbb a hívás, ha minél többet beszélünk. Vagyis viszonylagosan megint az jár rosszul, aki ritkán és keveset beszél. (Szociális csomag tervezéséről még nem hallottam senkitől.) A csomagdíjak jócskán eltérhetnek a listaáraktól, így várhatóan egyre nehezebb lesz a telefontarifákat összehasonlítani.

Szintén a nagyfogyasztóknak kedvez, hogy ők üzleti kommunikációs megoldásaik tekintetében eddig is válogathattak, s ha alternatív szolgáltató mellett voksoltak, akkor már a műszaki lehetősége is adott, hogy a telefóniában ugyancsak váltsanak. Az pedig egy újabb csomagképzésre nyújt lehetőséget, hogy teljes körű kommunikációt (telefon, VoIP, internet, bérelt hálózat stb.) kínálnak, ami a forgalom nagyságával arányosan olcsóbb. Az ilyen megállapodások üzleti titkaiba kívülről szinte képtelenség belelátni, így az elemzők még kevésbé tudják a tényleges telefondíjak alakulását nyomon követni.

Bő egy hónappal a liberalizáció után tehát még csak víziókat lehet felvázolni, és egyelőre diszkrét homály fedi a nyilvános távbeszélő-szolgáltatások piacát. Akkor hiszem el, hogy valóban verseny van, mondta egy ismerősöm, ha majd a szolgáltatók sorra dobálják be a postaládámba jobbnál jobb ajánlataikat. Szó, ami szó, én se kaptam még egyet sem...