Minősített vezetékek, lehallgatható rádióhullámok

, 2002. április 22. 06:42
A helyi hálózatoknál alkalmazott átviteli közeg helyes megválasztása nagyban befolyásolja a kommunikáció minőségét és a hálózat üzembiztonságát. A rendszertervezők egyértelmű tapasztalata, hogy a vezetékezésnél megtakarított összeg többszörösét kell hibajavításra fordítani, ha a megrendelő ragaszkodik az olcsóbb átviteli közeg beépítéséhez.
Régebben a legelterjedtebb vezeték a koaxiális kábel volt, amely felépítésének köszönhetően kiválóan védett a zajokkal szemben, és nagy távolságú adatátvitelre is alkalmas. Előnye, hogy a különféle kábeltoldók, szétválasztók, csatolók és jelismétlők alkalmazásával egyszerűen meghosszabbítható, az alapsávú koaxiális kábellel elérhető adatátviteli sebessége (1 Mbps) azonban túlságosan alacsony a mai elvárásokhoz képest, ráadásul rendkívül érzékeny a szerelési pontosságra, a T-csatolók nem megfelelő érintkezése tovább csökkentheti az átviteli sebességet.

Az utóbbi években a sodrott érpár került előtérbe az alacsony, illetve közepes sebességű digitális és analóg jelek továbbítására. Eredetileg távbeszélőrendszerekben alkalmazták, de egyre nagyobb teret hódít a számítógép-hálózatoknál is. A ma használatos kábelek több (általában négy), spirálisan megcsavart érpárból állnak, aminek köszönhetően nagymértékben csökken az érpárok közötti interferencia lehetősége. Kétfajta kialakításban kerülnek forgalomba: az árnyékolt STP (Shilded Twisted Pair) kivitel a magasabb minőségi igényeknek is megfelel, az árnyékolatlan UTP (Unshilded Twisted Pair) kialakítás esetén azonban fennáll a külső rádiójelek okozta zavar lehetősége. A csavart érpárakkal elérhető sávszélesség a huzalok vastagságától és az áthidalni kívánt távolságtól függ, a legjobb minőségű kábelek alkalmazásával akár 1 Gbps-os átviteli sebesség is megvalósítható.

A kábelek minősítését a gyakorlatban a szabványügyi hivatalok (EIA/TIA) által felállított kategóriák adják - az osztályba sorolás az áthallás és a szigetelés műszeres mérése alapján történik:

- az EIA/TIA 3-as kategóriájának (Cat 3) átviteli paramétereit 16 MHz-ig adják meg, fő felhasználási területe a hangátvitel és a legfeljebb 10 Mbps-os átviteli sebességet igénylő adatátviteli rendszerek köre;

- az EIA/TIA 4-es kategóriájának (Cat 4) átviteli paramétereit 20 MHz-ig tüntetik fel a dokumentációk, általában hangátvitelre és maximálisan 16 Mbps-os adatátvitelre használható;

- az EIA/TIA 5-ös kategóriájának (Cat 5) átviteli paramétereit 100 MHz-ig adják meg a gyártók, alkalmazási körébe főként a nagy biztonságot igénylő alkalmazások tartoznak, 100 Mbps adatátviteli sebességig;

- az EIA/TIA 6-os kategóriája (Cat 6) már a gigabites átvételi sebességű hálózatokhoz alkalmazható csavart érpárak minősítése, paramétereit 1 GHz-ig adják meg.

A korszerű, nagy adatátviteli sebességet igénylő hálózatok átviteli közege leggyakrabban az optikai szál. Az átviteli rendszer három komponensből áll: az átviteli közegből (hajszálvékony üveg- vagy szilikátvezeték, amelyet egy üvegből vagy műanyagból készült fénytörő réteg véd), a fényforrásból (LED- vagy lézerdióda) és a fényérzékelőből (fotodióda).

A legkényelmesebb (ugyanakkor a legdrágább) megoldást természetesen a vezeték nélküli hálózatok kínálják: ebben az esetben a munkaállomások és a szerver(ek) egymás közötti kapcsolata szabályozott rádióhullámokkal történik. A kábelmentes irodai környezet és a mobil csatlakozás mellett kétségtelen előnyei közé tartozik a gyors kiépíthetőség, az egyszerű bővíthetőség, valamint a perifériákkal való kapcsolat. A hátrányai közé kell viszont sorolni, hogy a rádióhullámokkal lefedett területen bárki egyszerűen megcsapolhatja az adatforgalmat, tehát sokkal nagyobb gondot kell fordítani a külső behatolások és lehallgatások megelőzésére.