- Hogyan is kerültél az Est FM rádióhoz? Rendes, egyetemre járó ember voltál...

Kálmán Emese: - Így igaz. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarára jártam, magyar-esztétika-kommunikáció szakra. Már végzős voltam, miközben a Magyar Nemzet kulturális rovatánál dolgoztam, és elküldtek, hogy a Pesti Est kavar valamit, menjek már el a sajtótájékoztatóra: rádiót indítanak... Ők tájékoztattak, én pedig megírtam. Tetszett, hogy nem híres, máshol bevált rádiósokat akartak az alapítók, többek között Pálinkás Szűcs Róbert és Erdélyi Zsolt, mi több, felvételt hirdettek műsorvezetőknek. Bárki számára. Küldtem egy mailt, mire a főszerkesztő, Pálinkás Szűcs Róbert fölhívott, hogy várnak a válogatásra. Arra voltak kíváncsiak, kiélezett szituációkban mennyire frappáns és gördülékeny az aspiráns. Nekem az volt a feladatom, hogy találjam ki, hogyan csinálnék kedvet a tizen- és huszonéves korosztálynak egy balettelőadáshoz.

- És te csináltál.

K. E.: - Igyekeztem. Erdélyi Zsolt szerint kissé kimértnek, monotonnak hatottam, de amikor leléptünk a dobogóról, félrehívtak, hogy jöjjek vissza a következő körre. Mint kiderült, ezt 20-30 embernek mondták a behívott közel háromszázból.

- Soha előtte nem rádióztál?

K. E.: - Nem. A szüleim viszont előkerestek olyan fényképeket, amelyeken 8-9 éves koromban szorongatok egy mikrofont, és meg vagyok győződve róla, hogy rádiós leszek.

- Nagyon nagy kaland, amibe belevágtatok.

K. E.: - Ez bennem akkor tudatosult, amikor 2000. július elseje, a kezdés előtt volt egy Balaton környéki túránk, afféle szoft csapatépítés. Akkor, két héttel az indulás előtt kissé hitetlenkedve döbbentünk rá, hogy itt bizony meg kell szólalni. Olyan volt, mint amilyen a szabadesés lehet: a kirobbanó szabadságélmény a mélység okozta félelemmel párosult. Valami tudathasadás mindenféleképpen volt, illetve van benne.

- Mi okozott problémát rögtön az elején?

K. E.: - Annyit hallottuk, hogy a többi rádió miért nem megfelelő, míg elhittük, hogy amit mi csinálunk, az a jó. Dacára annak, hogy igyekeztünk elemezni magunkat, a mai napig is vannak helyzetek, amelyekről nem tudom egyértelműen, jól vagy rosszul oldottam-e meg. Talán ettől marad izgalmas számomra a műsorvezetés.

- Mi jelentette a legnagyobb örömöt?

K. E.: - A stúdióban egyszerűen nem úgy lesz délután fél hat, mint máshol, köszönhetően a már-már kultikus diszkógömbnek például. A rádióban eltöltött órák, noha valóban komoly munkát jelentenek, mégis valamiféle happeningjelleggel bírnak. A dj-k a maguk kifinomultságával nyilván érzik a műsorvezető és a vendégek hangulatát, stílusát, s így szép fokozatosan az ember belesimul a saját adásába. Ez a ráhangolódás minden egyes alkalommal földob.

- Azonnal elindult az a hihetetlen infoáradat, ami jellemezte a műsoraitokat?

K. E.: - Hozzá kell szokni az állandó hallgatói kontrollhoz, hiszen a szűretlen telefonok, a folyamatosan érkező SMS-ek, e-mailek óhatatlanul hatással vannak az emberre. Nem sokkal a rádió indulása után beindult az estfm.hu fóruma is, ahol nagyon klassz közösség alakult ki. Részben csak úgy, illetve egy-egy műsorhoz kapcsolódva. Az első Est FM-parti előtt például nem beszélgettem úgy emberekkel, hogy ne tudtam volna a nevüket, furi volt, hogy egyszer csak valaki odafordul, és azt mondja: szia, Emese! Ez a közösségteremtés a mai napig nagyon jó érzés, mint ahogy arra is büszke vagyok, ha az estfm.hu fórumának Délelőtti kávéház elnevezésű topicjában írogatók meghívnak egy kocsmázásra.

- Semmi nincs, ami ebben a rádióban keserűséget okozott volna?

K. E.: - Az biztos, hogy törvényszerűen múlik el, legyen szó rádióról vagy bármi másról, az indulás körüli eufória. Magam is fölhagytam a heti hatnapi rádiózással, van civil munkám. De mindig kikötöttem: pardon, kedd délután 3 után nem érek rá...

2. Rádió Petra: fűnyíró és szerelem

Péter Petra: - Nagyon érdekes, hogy amikor elindult a rádió, nem tudtam aludni otthon.

- Mert?

P. P: - Annyira pörögtem, valahogy az volt az érzésem, kimaradok valamiből, ha nem vagyok benn. Robi (Pálinkás Szűcs Róbert, a sokat emlegetett alapító főszerkesztő) röhögött rajtam, hogy biztos kidobtak otthonról.

- Mikor volt ez?

P. P.: - Természetesen az induláskor, 2000 júliusában. Abban az időszakban sok mindent megértettem. Például azt, hogy mi is az a munkaalkoholizmus.

- Te nem voltál ilyen?

P. P.: - Nem. Egyik kedves barátnőm mondta egyszer, hogy én majd akkor leszek igazán kitartó, ha megtalálom azt, amit mindig is csinálni akartam. Ez a rádió. Halvány próbaköröket, nagyon halványakat futottam már a Roxy rádiónál, hatalmas szerencse, hogy átcsúsztam vele Erdélyi Zsolt szűrőjén, aki tartotta magát ahhoz, hogy a rádiós múlt kizáró tényező, mondván, nem kellenek a máshonnan hozott rossz berögződések. Már a válogatáson éreztem, ha esetleg nem sikerül, akkor is boldog ember leszek, mert tudtam, hogy hazaértem.

- Honnan kerültél az Est FM-hez?

P. P.: - A Hammer Graphics Reklámügynökségtől. Ez volt életem első munkahelye, amelyet nagyon szerettem. Reklámelőéletem annyi volt, hogy szerepeltem egy óriásplakáton: egy csaj tol egy hatalmas fűnyírót. Az előbbi voltam én. Szóval ücsörögtem az irodában, éppen moziműsort kerestem a Pesti Est portálján, amikor megláttam az Est FM fölhívását. Hahó, emberek, gyertek! Gondoltam, ez tényleg jó lehet. Mégis csak nagy nehezen szántam rá magam a mailírásra. Meg is lett az eredménye: külön komplikációk árán sikerült engem visszahívni, mert Robi elvesztette a telefonszámom. Mondhatni, egy véletlenen múltam. De minden megtörténik, aminek meg kell történnie, ahogy mondani szokták. Végül én is megkaptam a kötelező főszerkesztői mondatot: nyertél egy jegyet a körhintára!

- Még most is csillog a szemed, ha a rádióról beszélsz...

P. P.: - Jaj, persze, hogy csillog, mert valóban az életem volt. Ezért érte meg az utóbbi idők harcait, buktatóit vállalni. Megtaláltam azt a rádiót, amelyhez nekem igazán közöm van. Ez az egész Erdélyi Zsoltnak, Pálinkás Szűcs Róbertnek és Brezina Kingának köszönhető, aki a meghallgatásokon harmadikként ott volt.

- Mennyire érzed magad húzónévnek?

P. P.: - Remélem, hogy az vagyok, mindazonáltal sosem merném magamra mondani. Ha tőlem megkérdezik, szerelmes vagyok-e, azt válaszolom, igen. De ha a szerelmemről kérdeznek, sosem merem azt mondani, hogy ő is szeret. Csak azt, hogy remélem...

3. 1-800 Móni keresztapákkal

- Amikor adás végén kijöttél a stúdióból, mi volt veled?

Bakos Mónika: - Mi volt velem? Kijöttem, leültem, lazítottam, mert még mindig a hatása alatt voltam annak a három órának...

- Csiszár Jenő mondta erre egyszer, hogy neki ez totális vakrepülés...

B. M.: - Nem tudom, mit értett azon, hogy vakrepülés.

- Azt, hogy bemész a stúdióba, és elsüllyed az egész világ...

B. M.: - Tény, hogy abban a pillanatban, amint feltolják a mikrofonomat, csak és kizárólag a műsorvezetésre koncentrálok. És ne felejtsük el, hogy egy rádiós műsorvezető munkája nemcsak abból áll, hogy beül egy stúdióba, és beszél. Minden egyes műsor kemény felkészültséget igényel. A szerkesztő elmondja az aznap délutáni műsor vázlatát, a témát, és utána a műsorvezető felkészül. A műsor előtt a témához olvas, jegyzetel, egyeztet stb.

- Soha nem volt még olyan, hogy eleged volt már az adásból?

B. M.: - Nem, de azt már éreztem, hogy hű, mennyire elfáradtam, és még van hátra negyed óra.

- Azt mondtad a múltkor, hogy háromnegyed évnek kellett eltelnie, mire elégedett lettél magaddal. Ezek szerint nagyfokú eltökéltségnek kell lenni benned.

B. M.: - Az van. Maximalista vagyok. Hiába éreztem azt több mint fél éven át, hogy azt sem tudom, hogyan képesek ezt hallgatni, engem az motivált, hogy jobb műsorokat csináljak. Amikor önmagammal elégedetlenkedve jöttem ki az adás után, vártam a következő alkalmat.

- Volt-e valaki, aki beleszólhatott?

B. M.: - A műsorvezetésbe? Hát, kritikákat kaptam. Az internetes fórumon keresztül a hallgatók a műsorvezetőknek eljuttatták az észrevételeiket. Ezeket olvastam. Vannak érdemi hozzászólások, amelyeken érdemes elgondolkodni. Eleinte előfordult, hogy egy vélemény keményen megviselt, hiszen nekem is lehet rossz napom... De szerencsére a környezetemben akadnak olyan emberek, akiknek fokozottabban figyelek a véleményére, legyen az akár negatív, akár pozitív.

- Honnan lettél te 1-800 Móni?

B. M.: - Pálinkás Szűcs Róbert és Erdélyi Zsolt nevezett el. Ezzel a számmal kezdődnek az USA-ban az ingyenesen hívható telefonszámok.

- Mit jelent a név? Megfejtetted valaha? Vagy mondta valaki?

B. M.: - Ez a rádiós műsorvezetői nevem.

- De neked mit jelent? Szereted? Utálod?

B. M.: - Ezt a nevet a rádió indulására kaptam. Hogy miért pont ezt, tőlük kellene megkérdezni. Én törtem a fejem más néven, de utólag bevallhatom, közel sem volt olyan jó, mint az 1-800 Móni. Rábólintottam: legyen!