- Amikor a kormánybiztosi posztot elvállaltam, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz. Nem szakmailag, hanem szervezésben, gáncsoskodásban, irigységben azt hiszem sokan túltettek minden elképzelhető várakozáson. Márpedig én azt hiszem, hogy ez fontosabb kérdés ezeknél a gyarló emberi érzéseknél, úgyhogy végigcsináltam. Más kérdés, hogy jeleztem, tavaly év vége felé (azt hiszem, október, vagy november lehetett), hogy bárki is nyer a választásokon, én szeretnék leköszönni. Ez a két év bőven elég volt, kezdett már az egészségem, és a családom is rámenni. Elvállalnám-e mégegyszer? Most így utólag - mert utólag mindenki okos - akkor, ha a kinevezésem előtt pontosan és írásban tisztázva lenne a felelősségi és hatásköröm, és az olyan lenne, amilyet én szeretnék. Merthogy a 2000 júniusi kinevezéskor a feltételek még nem voltak tiszták (lásd, a 100/2000-es Korm. határozat is 3 héttel később kelt, mint a kinevezés, ami mondjuk szokásos, az viszont már kevésbé, hogy a körvonalazott statútum ellen a kormányülésre a 15-ből mintegy 9 tárca tartotta fenn észrevételét, körömszakadtáig). Tehát a leányzó fekvése nem volt olyan, mint azt eredetileg számítottam. Többször beszéltem Vahl Tamással (mint ismeretes, eredetileg ő vállalta volna e nemes feladatot), aki kifejtette nekem, hogy neki is voltak olyan érzései, hogy nem csak arról szól a dolog, hogy az ember beül egy irodába és vezényel, hanem itt zsákban futás lesz. Nekem végülis ez kijutott, úgy hívnám inkább, hogy: zöld mezős beruházás. Mint kiderült, ilyet előttem nemigen csináltak, még az ISM (Ifjúsági és Sportminisztérium - a szerző) sem jó példa, mert ott volt egy OTSH (Országos Testnevelési és Sporthivatal) előd, de itt senki, csak egy nagy adag feladat, aminek a fele teljesen új volt, egy kisebb halom leendő munkatárs, akik bizonytalanságban voltak napról napra, hogy mi lesz velük, ráadásul, mintegy 5 helyről kellett őket összeszedni, de se büdzsé, se elhelyezés, se igazán hathatós pontokból álló statútum, se kristálytisztán megfogalamzott feladat és hatáskör, viszont egy adag futó projekt (közte ilyenek, mint az Egységes Hírközlési Törvény). Munkatársam, Jelen Tamás ki is tett irodája falára egy idézetet a Gyalog Galopp c. filmből, amikor is "Ni lovagjai" arra kérik Arthur királyt és csapatát, hogy: "Vágjátok ki az erdő legnagyobb fáját... ezzel a kis heringgel!". Tehát, hogy elvállalnám-e mégegyszer? Csak a fenti feltételek teljesülése esetén, bár remélem, mégegyszer már nem kell kivágni a fát a heringgel...

- Önt május 31-én az új kormány felmentette, így távozott az Informatikai Kormánybiztosság éléről. Érdekelne viszont, hogyan sikerült az IKB munkatársait megtalálni, mi volt a "toborzásának" módszere? Sejtésem szerint nem könnyű a közigazgatásba csalni informatikai szakembereket, hiszen nehéz lehet az IT piacon kínált bérekkel egy állami hivatalnak versenyeznie. Ráadásul vonzó feltételeket sem túl könnyű teremteni egy kötöttségekkel járó közhivatalban egy szabad beállítottságú informatikus számára.

- Az IKB gárdája kb. 1/3-ig - félig rendelkezésre állt: A KHVM-ből (Közlekedési és Hírközlési Minisztérium - a szerző) 21 ember jött át (Bölcskei Imre (államtitkár - a szerző) és Baksa Sarolta nem csatlakozott hozzájuk, sajnáltam, mert ők dédelgették addig az EHT-t), A MEH-ből pedig kb 10 ember jött át, Roska Marietta csapata, illetve Mojzes Imre, volt évszámkezelési kormánybiztos társulatából páran. Persze a feladatok ez utóbbiaknak idegenek voltak, az évszámváltás már lezajlott, de Információs Társadalom építést még senki nem csinált itthon. Sem stratégiát, sem ilyen jellegű monitoringot, sem ilyen pályázatokat. Na és emellett még nem volt meg a törzskar, a kiszolgáló személyzet. Kaptunk az MKGI-ből (Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóság - a szerző) 9, azaz kilenc státuszt, többnyire sofőrt, raktárost és portást. Nekünk viszont érdemi ügyintézőkre is szükségünk lett volna. Végülis sikerült a piacról és az államigazgatás egyéb köreiből is megszereznünk az embereket. Kaptunk is időnként érte azoktól a tárcáktól, ahonnak átjöttek a munkatársak, hogy mi miért csábítgatjuk őket. A helyzet az, hogy pénzzel államigazgatáson belül elég nehéz csábítani, mert a köztisztviselői bértábla mindenütt ugyanaz. Akkora eltérés, hogy valaki ezért jöjjön át, nincs. Viszont van érdekes munka, jó munkahelyi légkör és jó munkatársak. Persze voltak megbízásosak is, alapvetően inkább azért, mert 80 főben limitálták a státuszainkat, de a feladatok elvégzéséhez időnként több ember kellett. Őket projekt végeztével sokszor "kizecceltük", új projekt indulásakor pedig megint megíztuk. De ők sem kereshettek olyan jól, t.i. akkor már arra is közbeszerzést kellett volna kiírni, a piacon lévő informatikusok pedig általában többet keresnek évente, mint a közbeszerzési határ. Úgyhogy én csak úgy hívtam az IKB munkatársait, hogy "a csillogó szeműek". Más, ugyanis, mint a kihívás, különösen a piacról, nemigen vonzhatta őket ide.

- A Prím Online olvasói között nagy arányban vannak Linux-felhasználók is. Így hát nem kerülhetjük meg a kérdést, hogyan vélekedik ön, az Informatikai Kormánybiztosság volt vezetője a Linuxról?

- A Linuxot támogattuk, több alkalommal is. Például az LME-t, az Uhu Linuxot, de pl. a civil pályázatban is Linux-szal kapták a gépeket a szervezetek (az, mondjuk éppen SuSE volt). A magam részéről szeretem a Linuxot, nekem is van fönt a gépemen, de egy-két problémán nem tudok átvergődni (support ide vagy oda). Úgyhogy szerintem a Linux elsősorban servernek jó, munkaállomásnak - amíg nem lesz olyan support, mint a Microsoft platformokon - nem igazán versenyképes. A legtöbb felhasználó ugyanis nem Linux guru, és ha felhívja a support-ot, akkor ne azt mondják el neki, hogy mi a Unix filozófia, meg hogy olvassa el azt a párezer oldalnyi "howto" dokumentációt, hanem mondják meg, mit kell csinálni. Ez eddig még egyetlen disztribúciónál sem jött be, legalábbis nálunk. A másik meg az, hogy egy feladatra csak egy megoldást szeretnék, nem ezerféle grafikus felületet, párszáz - egymással nem kompatibilis - szövegszerkesztőt, meg táblázatkezelőt, stb. Nem beszélve arról, hogy ezek (még a Staroffice sem) kezelik rendesen a - tetszik, nem tetszik ez van - Microsoft által bevezetett standard fileformátumokat. Amíg pedig egy vállalati kultúrában, vagy ahhoz csatlakozóan azért nem lehet adatokat cserélni minden további nélkül, mert az egyik gép Linuxot használ, a másik viszont Windows-t, nem jósolok igazán nagy elterjedtséget a Linux munkaállomásoknak.

Sík Zoltán gépén tehát ott lapul egy Linux.