Magyarországon jelenleg mintegy 1,5 millió személyi számítógép és több mint 6 millió mobiltelefon van napi használatban. Az elemzések szerint az eszközök száma folyamatosan bővül, egyes területeken még nagy ugrások is várhatóak (például notebook-ok terjedése, DVD). Éppen ezért egyre időszerűbb kérdés az elektronikus termékek használatával kapcsolatban a keletkező hulladék kezelése. Úgy tűnik, már a kormányzat is felfigyelt a probléma súlyára. Az intézkedésekből az látszik azonban, hogy még csak a mobiltelefon-akkumulátorok környezetszennyező hatására kívánják felhívni az illetékesek a fogyasztók figyelmét. Október elején a három mobilszolgáltató közösen tett ígéretet a környezetvédelmi miniszternek, hogy marketing és promóciós akciókkal fogják elősegíteni a mobilkészülékek és azok használt akkumulátorainak visszagyűjtését. Az eddigi kezdeményezésekből azonban nem kapott hangsúlyt az információs társadalom technikai eszközeinek elhasználódásából keletkező egyéb veszélyes hulladékok kérdése. Pedig a környezetre - és ezen keresztül a lakosság egészségére - egyaránt kockázatot jelentenek a személyi számítógépek rákkeltő kadmiumot tartalmazó fém szerkezeti elemei, a monitorok, a felhasznált nyomtatott áramkörök, valamint az ezen eszközöknél is jelentős mennyiséget kitevő műanyagok.

A számítástechnikai hulladék mennyisége - a mobiltelefonokhoz hasonlóan - az erkölcsi élettartam csökkenése, valamint a felhasználók körének bővülése következtében folyamatos, egyre gyorsuló növekedést mutat. Magyarországon jelenleg az évente lecserélt 2,5 millió mobiltelefon mellett körülbelül 100-150 ezer számítógép és mintegy 20-30 ezer monitor kerül ki a használatból. Az elektronikai veszélyes hulladékok kezelésének törvényi szabályozása azért is sürgető feladat, mert a várható 2004-es Európai Uniós csatlakozás esetén, 2005. január 1-jétől kötelezővé válik Magyarország számára az ilyen hulladékok szabályozott begyűjtése, kezelése. Amennyiben nem születik meg az erre vonatkozó magyar szabályozás, úgy számunkra kötelezővé válik az EU-normák feltétlen érvényesítése. Erre azonban nem tud felkészülni addigra sem a magyar környezetvédelem.

Nyugat-Európában - ahol a számítástechnikai ellátottság sokkal magasabb szintű hazánkénál - számos különböző megoldás felmerült már az informatikai hulladék kezelésére. Németországban például a számítástechnikai és mobilkommunikációs eszközök árába termékdíj beépítését tervezik, azzal a céllal, hogy ne az államot terheljék a begyűjtés és ártalmatlanítás költségei. Az MDF Magyarországon azonban nem javasol olyan konstrukciókat a probléma megoldására, amelyek növelhetik a felhasználókra háruló költségeket, az informatikai eszközök árát. Éppen ezért Pettkó András azt javasolja, hogy évente kétszer szervezzenek informatikai lomtalanítást Magyarországon. Ez azt jelentené, hogy a megszokott lomtalanításhoz hasonlóan, adott időpontokban és helyszíneken, cégek és egyéni felhasználók egyaránt lerakhassák a keletkezett informatikai hulladékot, amelynek elszállításáról és szakszerű kezeléséről központilag gondoskodnak.

Pettkó András a parlament következő heti ülésszakán kérdést nyújt be Kovács Kálmán informatikai- és hírközlési miniszterhez az informatikai szektorban keletkező veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozóan.