Az ünnepség tehát az eltervezett mederben folyt, ahogy az a világhálós emlékhelyen is olvasható. A szoboravatás után az Informatika épület B28-as előadóját elnevezték Kozma Lászlóról, leleplezték a Stoczek utcában az emléktáblát, elhangzottak az emlékbeszédek, amelyek írásba foglalt változatát a Híradástechnikai Egyesület (amit Kozma László alapított) Híradástechnika című folyóiratának a 2002/11-es ünnepi száma java részben leközölt, a résztvevők pedig a kezükbe is vehették. Azonban ilyenkor mindig van pár olyan mozzanat is, ami a normál hírcsatornákat elkerüli. A cikkíró ezekre próbál koncentrálni, alapvetően elrugaszkodva a hírügynökségi riport stílustól.

Dr. Kozma László ugyan élete végére elérte az akadémikusi tudományos fokozatot, de ezért igencsak meg kellett küzdenie. A cikkíró számára meglepő újdonság volt például, hogy már indulásakor, a 20-as években, a zsidó származásúakat sújtó numerus claususszal kellett megküzdenie, amikor egyetemre akart jutni. Végül csak a brünni német egyetemre juthatott be, az Egyesült Izzó, illetve Aschner Lipót ösztöndíjával. Ez mutatja, hogy már a XX. század elején elromlott az a légkör, ami a XIX. században Eötvös József Falu jegyzőjében még egészen másként élt, hisz ő írta: egy falura nézve szégyen volt, ha nem volt legalább egy zsidaja. Nos, a XX. század alaposan eltörölte ezt a patriarchális miliőt. Kozma professzor még szerencsés volt, hogy Mauthausent egyáltalán élve megúszta, nem úgy, mint a felesége.

A pályáját sem tudta itthon kezdeni, bár nem csak ezért kerülhetett Antwerpenbe. A legnagyobb európai telefonközpont-gyártó ottani Bell cég ugyanis korán észrevette a tehetségét, amiben Aschner Lipót keze ismét benne lehetett. Ontotta is nekik a jobbnál jobb szabadalmaztatható megoldásokat. Így az sem csoda, hogy amikor a korábbi villanymotor-hajtású számológépekkel szemben 1938-ban fölmerült a nem mechanikus aritmetikai elemekkel működő számolóeszköz kifejlesztése (a hadiipar, a lőelemszámítások miatt, de ezt az okot nem árulták el a megbízók soha), azt éppen rá bízták. Lényegében a német Zuset is megelőzve készültek el az első relés, csupa telefontechnikai áramkörökből épített, decimális rendszerű számítógépei (szemben Zuse bináris logikájával, ami pedig a relés rendszereknél kézenfekvő lett volna, viszont a Bellnél szériában gyártották a dekadikus kapcsoló áramköröket a telefonközpontokhoz). Összesen három változat készült, de sajnos egyik sem maradt fönn, a 2. változat például talán az Atlanti-óceán sírjába merült egy német U-hajó miatt, mikor a Bell cég Amerikába akarta átmenteni. Amerikába viszont a szabadalom eljutott, bár ott az archívumokba és az ismeretlenségbe süllyedt. Goldstein számítástechnikáról írott történelmi esszéje sem említette Kozma László gépeit, kivéve a magyar kiadásban, amelyben a lektoráló Kovács Győző pótolta a hiányt, Goldstein hozzájárulásával.

Mauthausent megúszva hazatért Magyarországra, hátha összejön még a család, de csak a gyermekeket találta meg. Még visszanézett Antwerpenbe, ott azonban minden megváltozott, a 3. gépét is szétszedték. Különben is jobban érdekelte az, ami itthon várt rá: a Standard magyar leányvállalatánál dolgozva, a teljesen tönkrebombázott hazai telekommunikációs infrastruktúrát kellett feltámasztani. Még Kossuth-díjat is kapott érte, majd belekeverték a hírhedt Standard-perbe, hogy államosíthassák ingyen a gyárat, ami később BHG-ként folytatta. Öt évre börtönbe is került, de még örülhetett, hogy nem akasztották föl. Később a börtönben alapított KÖHI kutatóban (ahová még amerikai szakfolyóiratokat is behozattak neki) egy sereg bebörtönzött értelmiségivel együtt ismét dolgozhatott, majd 1954-ben kiengedték (15! év helyett) és rehabilitálták.

Attól kezdve végig a Műegyetem oktatógárdáját erősítette, de sok, a telefonszakmát érintő távlati döntésnek is főszereplője volt. Az egyik legfontosabb ilyen döntés volt a svéd Ericsson cégtől vásárolt crossbar technológia, az országban elterjedt Rotary rendszerek lecserélésére. Sokan rögtön a programozott vezérlési technológia meghódítását szorgalmazták, és Kozmát 60 évesen múltba merengőnek címkézték, de végül neki volt igaza. Jobb volt egy 10 éves kifejlett technológiát átvenni, és vagy 25-30 évig sikerrel használni, mint ismeretlen megoldásokkal csődbe jutni. (Az ügyből végül az Ericsson is profitált, hisz máig is jelentős szereplője a hazai telekommunikációs iparnak. Itt készül a fél világ telefonközpontjainak a valós idejű operációs rendszere, szóval a "leglelke".)

A Műegyetemen az oktatás reformját még 1949-ben, börtönbe zárása előtt elkezdte, de csak 1954 után fejezhette be. Már a börtönben kigondolta azt az eszközt, amivel a távközlő rendszerek oktatását alapvetően új alapokra lehetett helyezni. Tisztán magyar gyártmányú telefontechnikai áramkörökből felépítette a MESZ-1-es relés, digitális számítógépet. (Apropó, számológép kontra számítógép. Erről a szakmában heves hitviták folytak. Nyelvészek és számítástechnikusok közt egyaránt. A nyelvészek szerint egy gép nem lehet számítóan ravasz, csak egy ember. Az ellentábor meg azt mondta, hogy számolni még egy ló is tud, hány cirkuszi produkció adott rá példát. Okos tudósok kaptak rajta hajba. Debrecenben "Számolóközpont" volt a felirat, az ELTE-n "Számítóközpont". A győzelem az utóbbié, de ez csupán a véletlen, észérvekkel nem biztos, hogy védhető. A cikkíró is az utóbbi hódolója volt mindig, de ezt most nem önigazolásként mondja. Szóban is megkülönböztetendő a butácska, nem programozható, statikus tulajdonságokkal bíró kalkulátorokat, a klasszissal többet tudó számítógépektől. Már az első Kozma- és Zuse-gépeket, sőt, előbb még Charles Babbage analitikus gépét is beleértve.)

A mellékelt képen látható MESZ-1 ipari sikereket soha nem tudott fölmutatni, mert az Akadémia szovjet fejlesztésen alapuló M3-as, egyébként ettől függetlenül sikeres gépével szemben labdába sem rúghatott. Mellesleg Kozma professzor 1956-os szereplései miatt a hatalom minimum szilencium alatt tartotta, bár a tudására, széles látókörére ráfanyalodtak. Így a MESZ-1 megmaradt a Műegyetem oktatási fegyvertárában. Ott viszont - vagy egy évtizeden át - rendkívül szemléletesen mutatta meg a hallgatóknak az elektronikus aritmetika működésének a legelemibb mozzanatait is, amit épp a telefonáramkörök lassúsága tett lehetővé. Amikor gigaherzes processzorokkal bombáznak bennünket, gondoljunk néha erre a didaktikai tanmesére!

Kozma Vera magántárlata

A jubileumi emlékülés kedves színfoltja volt Kozma László leányának, Kozma Vera textilművésznek az erre az eseményre készített minitárlata. Az egyik része a ma már Kozma László teremnek nevezett előadó falára került, míg a Kozma-mellszobor készítési fázisait bemutató az emlékülésnek helyet adó B27-es előadó melletti falra. Az emlékülésről készült hálószemre végül nem minden textil-papír kompozíció fotója került föl. Hiába kereste ugyanis a cikkíró azt a képet, ami mellett két, vélhetően első éves hallgatót látott tanakodni: "az ott elektroncső, de hogy az áramkör mit csinálhat?" Nos, egy flipp-flopp áramkör volt, ikertriódával, ami akkoriban jelentős eredmény volt, hogy egyetlen elektroncsővel meg lehetett oldani egy bitnyi információ kezelését. Azért egy hasonló képet sikerült kihalászni, és alább látható. Kozma Vera ezen a kompozíción mutatta be apja kézírását és jellegzetes jegyzetelési stílusát. Kozma László, növendékeinek emlékeit hallva, mindig egyszerűen áttekinthető illusztrációkkal támasztotta alá a tananyagot, nem trükkös hókuszpókusz áramkörökkel próbált csillogni. Ezt emberközeli viselkedése soha nem engedte volna meg. Talán ebben is van némi tanulság az utókor számára.

Munkaebéd

Az emlékezések az emléktábla-avatás után magánbeszélgetésként folytatódhattak. A cikkírónak olyan szerencséje volt, hogy asztalához épp az emlékbizottság vezérkara ült oda, élén Gordos Géza professzorral, Kozma László tanítványával. Miközben megemlítettem a kiállításon tanácstalankodó hallgatók esetét, átfutottunk az elektroncső óta befutott fejlődési úton, ami a tranzisztorral kezdődött. Ezzel kapcsolatban a cikkíró kollégája, a Műegyetemet 1946-ban végző Csánky Lajos azt mesélte valamikor, hogy a másik híres műegyetemi professzor, Barta István, az utolsó előadásán egy félmondatban ejtette szóba nekik, imigyen: "Ja, van még valami ilyesmi, hogy tranzisztor, de ezzel maguk soha nem fognak találkozni." Nos, azóta a tranzisztor és a félvezetők miatt vagy háromszor át kellett írni az elektronikát. A tranzisztorok nem csak a miniatürizálást és az alacsonyabb fogyasztást hozták, hanem az egész elektronikai rendszertechnikát fölforgatták. Ugyanígy később az integrált áramkörök, majd a mikroprocesszorok.

Most itt tartunk. És egy mai villamosmérnök-hallgató csak bambán néz egy elektroncsöves áramkörre, pedig azoknak még ma is megvan a szakterületük. Egyebek közt mindmáig a legnagyobb hűségű hangerősítők készülhetnek velük, mert nem kell náluk a félvezetők melegedésekor jellemző exponenciális nonlinearitásnak a kiküszöbölésével vesződni (bár más problémák azért maradnak). Bartha professzor viszont a cikkíró másik volt kollégájának, Varga Andrásnak, akivel szintén a munkaebéd közben találkozott, később már tanította a tranzisztort, és nála írta a diplomatervét. A Tungsram akkor új, P13-as típusára alapozottan. Kozma László ugyanígy tudta magát hozzáigazítani ehhez a gyorsan változó diszciplínához, a tananyagok folyamatos megújításával és az államigazgatásnak adott, távlatokba tekintő tanácsaival.

Dr. Kozma László akadémikus, egyetemi tanár tehát, a sok nehézség ellenére, szerencsés volt, mert rendkívül dinamikus korban élhetett és alkothatott. Emlékét és munkásságának eredményeit gondosan megőrizzük. Erről tanúskodik az alábbi információgyűjtemény, korántsem a teljesség igényével. (Még maradt jócskán digitalizálandó tartalom, amit menteni kéne, mielőtt végleg elenyész. Akár diplomamunka- vagy doktorandusztémának is elmennének. A világhálón is kevés a történeti összefoglaló. Főként a szoftver és rendszertechnika terén. Hardvermúzeumok még csak-csak vannak, de azok a tárgyak az informatikai kornak még a Kozma László által mindig emlegetett "őskorát" sem képesek megfogni az utókor számára.)