SCO: évszázad-fogyatkozási kísérlet

Zsadányi Pál, 1999. augusztus 12. 21:55
Ismét augusztus, ismét SCO-fórum a napfényes Santa Cruzban, a Unix fővárosában. A fórum résztvevői kipróbálhatják, mi fog történni a Unixok környezetében 1999. december 31-én éjfélkor.
Az idei fórum fő témái részben az említett Y2K probléma, részben az IBM, az SCO és a Sequent közös, Monterey fedőnevű fejlesztése köré csoportosulnak. Fontos szerep jut azonban az SCO Tarantella és Webtop terméknevű köztesszoftverének is, amely a Unix-világ tetszőleges más platformokkal való kapcsolatát tudja egészen új alapokra helyezni.

A kétezredik év a Unix-világban látszólag nem okozott gondot. A Unixok ugyanis az időadatokat az 1970. január elsején 0 óra 0 perc és 0 másodperctől (úgymond a Unix szülinapjától) eltelt másodpercek számában tárolja. A Unixoknak emiatt sokkal inkább 2029. év körüli problémái vannak, mint hogy kétezredik. A fórum résztvevői tehát valószínűleg semmi rendkívülit nem fognak tapasztalni az előszilveszteren.

A Monterey projekt a jövő évezred Unixát célozza azzal, hogy az Intel processzorok 64 bites generációjához is Unixot ad, alapul véve a három cég legjobb technológiáit: az IBM AIX-ot, az SCO OpenServert és a UnixWare-t, valamint a nemrég IBM-tulajdonba került Sequent cég ccNuma operatív tárkezelő és hibatűrő technológiáját. A UnixWare64 a hatalmas méretű fő és háttértárak kezelésén túl megtartja a korábbi 32-bites programokkal is a bináris szintű (feltétlen újrafordítás nélküli) kompatibilitást, bár a programok sima újrafordítása az univerzális fejlesztő kitt fordítóival ezeknek a programoknak a működését is optimálisabbá teszi.

A Tarantella és a belőle szabott WebTop (ami a UnixWare 7.1-esben jelent meg) alkalmas arra, hogy akármilyen böngészőprogrammal el tudjuk érni idegen gépen futó programok vagy programrendszerek szolgáltatásait. A távvezérlés a CORBA tárgytechnológiás szabványon alapul, és Java virtuálisgép-támogatást igényel a böngészőben. Ezzel a meglévő programvagyon igen hatékony kihasználtságát lehet elérni, ráadásul a programokat egyáltalán nem kell módosítani a Tarantella kapcsolat miatt. (Azt azonban tudni kell, hogy a programoknak meg kell tudni oldani egyidejűleg több alkalmazás adatainak független kezelését. A személyi számítógépekre készült szoftverek java része nincs erre felkészítve, többek között ezért köti ki a használati licencük az egygépes korlátozást!)

A SCO a WebTop alkalmazások minél gyorsabb felfuttatására versenyt írt ki WebTop alkalmazások fejlesztésére. Az IBM pedig újabban az AIX-hez Tarantella licenceket is ad. További részletek a SCO és az IBM hálószemén találhatók.