Megtisztítják a kiberteret

Tóth Kristóf, 2003. november 9. 22:11
Bemutatkozik a norvég kormány alkalmazottja, Elisabeth Staksrud hivatalos filmcenzor. A 30 éves társadalom-szakértő még egy titulust is magáénak tudhat: a SAFT tervezet koordinátora. A SAFT nem más, mint az Európai Bizottság által pénzelt és a norvég kormány vezetése alatt álló internetes project. A SAFT a Safety Awareness Facts and Tools (azaz a biztonsági tudatosság tényei és eszközei) egyfajta kísérlet az internet önszabályozására, miközben az európai kormányok, és maga az Európai Bizottság is éppen azt mérlegeli, hogy szükség van-e további törvényekre ezen a téren.
Staksrud számára nem ismeretlen az ötlet, hiszen az Oslói Egyetemen utolsó évesként meglehetősen provokatív, "Hogyan cenzúrázzuk az internetet?" címmel készítette diplomamunkáját. Munkájában Szingapúr tengeren túli - vitatott politikai vagy szexuális tartalmú - weblapokra kiadott tiltását elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a szingapúri modellnek sok olyan ország is hasznát venné, melyek az internetes információáramlás szabályozását vették tervbe."

A probléma azonban nem az internet. Az internet csupán műszaki háttér, mely kommunikációra használható, jóra és rosszra egyaránt. A gond ott van, ha a félelem kerekedik felül. Ha valami rossz történik, a legfontosabb az, hogy legyünk felkészültek és tudjuk, mi a teendőnk - ha például gyermekről van szó, szóljon a szülőknek. A gyerekek azonban általában nem beszélnek félelmeikről.

Egy nemrégiben készített felmérés során 11 ezer szülőt kérdeztek meg Norvégiában, Svédországban, Dániában, Írországban és Izlandon. Az eredmény: a szülők 12 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy használ-e tartalomszűrő szoftvert. A közvélemény azonban nem követeli szűrők alkalmazását. Ennek egyik oka, hogy a szülők más dolgoktól tartanak, vagy pedig nem ilyen szinten aggódnak a dolgok alakulása miatt.

A lányok szabályok nélkül neteznek, mert soha nem csinálnak semmi rosszat. A fiúkat általában apjuk látja el jó tanácsokkal, de ezek meglehetősen általánosak, mint a mindenki által jól ismert "Aztán semmi szamárság!"