A témában egyébként az
egyik legautentikusabb Márai Tamás előadása a világhálóról a Mindentudás
Egyetemén, rádöbbentette a cikkírót, hogy a korai szakaszában tényleg
hihetetlenül dinamikusan fejlődő világháló provinciálisan milyen gyorsan
beleragadt a korai stádiumban összelapátolt technológiai háttér adta keretekbe.
Az IP protokoll
címkorlátja volt az első frász a hálópolgárságra. A v2-es változat 32-bites
számkiosztásával megcímezhető [háló]pontok száma mindössze 4 milliárd (a
cikkíró kerüli a hostot, amivel Márai Tamás a nézőket idomítgatta). Ráadásul,
nem is lehet minden címet hatékonyan kihasználni. A világháló kezdeti
növekedési sebessége, különösen a HTTP protokoll megjelenésével, azzal
fenyegetett, hogy 2002-re elfogy a címezhető tartomány. Ez ugyan nem
következett be, mint azt ma már jól látjuk, de nem biztos, hogy a legokosabb
orvoslási mód folytán.
A legkisebb kényszer
elvét követve, az IETF, a világháló mérnöki főtanácsa, olyan tűzoltó
megoldásokat talált ki, amelyek alkalmasnak látszottak arra, hogy azok átmeneti
használata mellett egy fejlettebb megoldást fejleszthessünk ki, és
megszervezhessük az áttérés módozatait. A tűzoltó megoldás trükkjeit az IP
v4-es változatba rögzítették. Az IP-címek fogyása drámaian lecsökkent, egyebek
közt azért is, mert a hálóra igyekvők száma sem nőtt olyan ütemben, mint régen.
A legnagyobb mentsvár azonban a NAT címfordítási protokoll bevezetése volt, ami
lehetővé tette, hogy alhálózatokban az IP címeket lényegében tetszőlegesen
lehet használni, mert egy operációs rendszeri funkció elvégzi a belső hálózat
és a külső közti közlekedés bonyolításához szükséges adatcsomag
címtranszformációkat. A távoli adatok eléréséhez így elég néhány szál globális
cím. Ez drámaian csökkentette a globális címfogyást.
Néhány IP címtartományt
ki is jelöltek a helyi (LAN) hálózatok címzésére, és ezeket a világháló távoli
pontjait összekötő útválasztók (routerek) nem is hajlandók továbbítani, hogy a
LAN-ok munkája zavartalanabb maradhasson. A globális és lokális világhálós
pontok közti forgalom szabályozására pedig bevezették a tűzfalakat, amelyek
szűrik az IP csomagok forgalmát, még biztonságosabbá téve a belső hálózatok
működését.
Néhány olyan protokoll-módosítást
is bevezetett az IP v4-es, ami a titkosított üzenetforgalmat, és az átviteli
szolgáltatás minőségének a kézben tarthatóságát segítette. Szó-mi-szó, az IP
v4-es tulajdonképpen hatalmas siker. Annyira, hogy már túlnyerte magát. Most
mindenki itt csöttönöz a langyos IP v4-es pocsolyában, és esze ágában sincs
azzal foglalkozni, hogy eredetileg a mérnökök ezt csak átmeneti állapotnak
képzelték. Leginkább, nem is tud róla. Na, legyen is elég ennyi az IP v4-es
dicséretéből!
És közben elindult az IP
vNG, következő generációs IP protokoll koncepciójának a kialakítása. A munka
tulajdonképpen rendkívül gyorsan haladt, majdhogynem kész volt már akkor,
amikor az IP v4-es változatot elfogadták. És ennek épp tíz éve. Az új változat
megkapta a 6-os számot (érdekes, hogy a Linuxnál is hasonlóan alakult a sikeres
változatok számozása, ott is a páros számok jelzik a stabil, a nem kísérleti
állapotot). Már szinte a szabványjavaslat elfogadása utáni hónapokban óriási
ricsajjal bombázták a termékgyártók a piacot azzal, hogy termékeikben
(útválasztókban, operációs rendszerek kommunikációs alrendszerében) már
implementálták az IP v6-os protokollt. Aztán azóta szinte megállt az élet az új
változat körül. Legalább 8 éve nincs igazi haladás. Az IP v6-osra áttért
cégekről szinte semmi hír. Nincs elég tapasztalat az IP v4 - IP v6 - IP v4-es
keresztkommunikáció problémáiról, amit majd éles üzemben, sok seb árán szerzünk
majd meg, ha ez így megy tovább.
Mivel az IP v4-es által adott türelmi idő
irgalmatlanul véges, a késlekedés egyértelműen nagy felelőtlenség a szakma
művelőitől. A bitcsövek kihasználhatóságát rontja az, ha nem alkalmazzuk az IP
v6-os korszerűbb átviteli protokolljait. Ilyen például a jobb adatvédelem, vagy
a szolgáltatás minőségének a hatékonyabb szabályozhatósága. Nem beszélve arról,
hogy a 128-bites címtartomány végre kilábalást enged a v2-es korszak fő
problémájából, a keskeny címtartományból. A több címezhető eszköz nemcsak a
számítógépes pontok növekedése miatt fontos. Olyan eszközök miatt is egyre
sürgetőbb, mint a személyi kommunikátorok, a háztartási elektronikus eszközök
(autó- és más jármű fedélzeti komputer, hűtőgép, vezérelhető fényforrás,
edzőcipő, bébicsősz, szívritmus-alarm, kávéfőző, vikkendházfűtés, automata
szervizhívó stb.), amelyek hatalmas mennyiségű címet fognak fogyasztani. A
hálópontok száma most kezd csak igazán megnövekedni, várhatóan hihetetlen
sebességgel. Ahogy arra Márai Tamás is utalt az előadásában. Helyesen, de nem
elég drámaian, hogy felrázza a szakma figyelmét a vészesen bekövetkező
címkatasztrófára.