A nagy számok törvénye alapján készülnek rontott CD-k is, még akkor is, ha napjainkban már igazán élelmesnek és találékonynak kell lennie annak a személynek, aki a pufferek és a puffer-kiürülés védelmek ellenére lemezt tud rontani, illetve "rontatni" a CD-írójával. Természetesen a különböző előadók audio-CD-inek vagy a multimédiás és játék-diszkek készítésekor is keletkezik néhány selejtes példány. Nagy kérdés volt eddig azonban, hogy hova kerülnek ezek a nyersanyagok.

A német környezetvédelmi minisztérium a CD-Reccyling nevű kiadványában érdekes javaslatokkal állt elő a selejtes CD-korongok újrahasznosítására. A médium szerint például a CD-ket, a CD-ROM-okat és a DVD-ket nem szabad és kell egyszerűen eldobni, hanem célszerűbb leadni a speciálisan ilyen célból létrehozott újrahasznosító és gyűjtőhelyeken. A minisztérium adataiból kiderül: csak Németországban évente mintegy 5 ezer tonnányi(!) szemét keletkezik a selejtes, a feleslegessé vált, vagy a szaklapok mellékleteiként szolgáló ezüstszínű lemezekből. A hivatal szerint a legnagyobb baj az, hogy az emberek nem tudják, hogy léteznek ilyen gyűjtőhelyek, így egyre több emberben merül fel, hogy hová tegye a felesleges CD-ket? A minisztérium úgy véli: ennek a korszaknak vége. Ezentúl elég rákattintania bárkinek a hivatal honlapjára és ott megtalálhatja a hozzá legközelebb eső ilyen visszaváltó pontot.

A napjainkban oly' divatos CD-k főleg polikarbonátból, azaz műanyagból készülnek, de van rajtuk egy vékony fém-, illetve egy védőlakk-réteg is, de színezékanyagokat is tartalmaznak. A fém- és a lakkréteget elvileg könnyen el lehet távolítani a polikarbonátalapról. Az utóbbi hasznosítható az orvostudományban, az autó- és a számítógépiparban. Az újrafeldolgozás tehát nem csak környezetvédelmi, de gazdasági szempontokból is logikus lépés.