A mindössze 50 mikrométer, vagyis körülbelül fél hajszál átmérőjű szerkezet egy szilíciumlapocskából és az aljához rögzített kicsiny izomrostból áll. Az izomrost összehúzódása meghajlítja a lapkát, majd mikor a rost elernyed, a lapka újra kiegyenesedik, a parányi robot pedig ily módon lépkedve halad előre. Az izomrost és a szilíciumlap összekapcsolását úgy oldották meg, hogy a lapka alját vékony aranyfüsttel futtatták, majd egy patkány szívizomsejtjeit és glükózt tartalmazó petricsészébe mártották. A sejtek három nap alatt rostokká alakultak, amelyek automatikusan a lapocska aljához tapadtak, majd a csészéből kivéve automatikusan megkezdték az összehúzódást-elernyedést, mintegy 40 mikrométer/szekundumos sebességgel.

Az újfajta parányi robotok sikeres alternatívái lehetnek a mikromotoros szerkezeteknek, mivel elektromos energia helyett csupán szőlőcukorra van szükségük a működéshez. Gyakorlati felhasználásuk a legtöbb területen valószínűleg csak a távoli jövőben várható, mivel sok kérdés, például az áram nélküli kommunikáció problémája még egyáltalán nem tisztázott. A szerkezetet kifejlesztő tudósok először a légzésbénulásos betegek gyógyításánál szeretnék azt a gyakorlatban alkalmazni. A mikrorobot segítségével néhány millivolt áramot fejlesztenének, amellyel a légzést szabályozó idegeket stimulálnák, ily módon helyettesítve az eddig a hasonló esetekben alkalmazott ventillátort.