A GVH 55 millió forint bírságot szabott ki az Invitel Rt.-re

MTI Sajtóadatbank, 2004. március 17. 10:32
Az Invitel Távközlési Rt-t 55 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt - közölte a hivatal kedden.
A GVH szerint a távközlési társaság úgynevezett "45 forintos nyári akciója" gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek minősül, mert a szolgáltatásért felszámított díjat az rt. tisztességtelenül állapította meg. A cég a versenytanács szerint nemcsak indokolatlan előnyhöz jutott, de előfizetőit hátrányos feltételek elfogadására is kényszerítette.

Az Invitel Rt. a koncessziós területén élő lakossági előfizetőknek 2003. július 19.-augusztus 31. között a hétvégenként és augusztus 20-án kezdeményezett, a primer körzeten belülre irányuló hívásokért - azok hosszától függetlenül - egységesen bruttó 45 forintot számított fel.

Amennyiben az előfizető nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel, a hétvégi akciós irányokba kezdeményezett hívásai előtt a 1767-es előhívószámot kellett tárcsáznia. Ebben az esetben a hívás díja a normál díjszabás alapján került számlázásra.

A GVH megállapította, hogy a széles körű kampány ellenére az előfizetők túlnyomó többsége - korábbi hívásszokásainak megfelelően - automatikusan nem tárcsázta az előhívószámot, bár nem kívánt élni az akciós lehetőséggel, mert a beszélgetések tényleges hossza rövidebb volt annál, semhogy megérte volna az átalánydíj használata.

Az Invitel az akció ideje alatt kezdeményezett hívásokért egységesen 45 forintot számlázott ki az előfizetőnek. A 45 forintban megállapított átalánydíj az Rt-nek 18 millió forint többletbevételt eredményezett ahhoz képest, mintha az előfizetőknek az ezen időszak során lebonyolított hívásaikért a szerződésük szerinti díjcsomag alapján számlázott volna - áll a GVH közleményében.