London Logic Budapest - 160 ezer euró nyereség

MTI Sajtóadatbank, 2004. március 31. 09:23
Az üzleti és pénzügyi informatikai megoldások bevezetésével foglalkozó London Logic Budapest Kft. 160 ezer euró adózás előtti eredményt ért el 2003-ban, amit az idén 15 százalékkal szeretne növelni - közölte a társaság ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

 

 

Barbara Dreska elmondta, hogy a kft. árbevétele 2003-ban 2,37 millió euró volt, amit 2004-ban 20 százalékkal akarnak emelni. A társaság a nagyobb bevételt és nyereséget részben egy új, a vállalatirányítási szoftverekre épülő üzleti intelligencia megoldástól reméli: a MIS használata nem igényel különösebb informatikai ismereteket, ugyanakkor megkönnyíti a stratégiai tervezést és a vállalatvezetést, ezen belül a költségtervezést, valamint a hitel- és kockázatkezelést.

 

A társaság tavalyi árbevételéből 1,2 millió euró a tanácsadásból, több mint 620 ezer euró a szoftverkarbantartásból származott, míg cég a licencek eladásból mintegy 500 ezer euró árbevételre tett szert.

 

A budapesti vállalat a Közép-Kelet-Európában hét országban jelen lévő LLP csoport tagja. A magyarországi leányvállalat az LLP teljes árbevételének 36 százalékát adja, s ezzel első a leányvállalatok sorában.