MCI: felgyorsított költségcsökkentési program, további létszámleépítéssel

forrás Prim Online, 2004. május 14. 13:21
Az MCI közzétette üzemi eredményeit a 2004. március 31-ével véget ért 3 havi időszak vonatkozásában.
Az MCI árbevétele 6,3 milliárd dollárra csökkent 2004. első negyedévében - az egy évvel korábbi 7,2 milliárd dollárral szemben -, beleértve az Embratel konszolidált eredményeit is. A csökkenő eredmény az iparágban tapasztalható visszaesésnek tudható be, miközben a kapacitások meghaladják a keresletet, és az új technológiák alkalmazása továbbra is árcsökkentő hatással jár. Az Embratel eredményeit figyelmen kívül hagyva - amelynek értékesítése várhatóan 2004-ben megvalósul - az első negyedévi árbevétel 5,4 milliárd dollárra csökkent, szemben az egy évvel ezelőtti 6,6 milliárd dollárral.

Az MCI jelentése szerint az üzemi veszteség 205 millió dollár volt az első negyedévben, szemben a cég által 2003. első negyedévében produkált 634 millió dolláros üzemi nyereséggel. Az Embratel eredményeit figyelmen kívül hagyva, a 2004. első negyedévi veszteség 265 millió dollár volt, míg az egy évvel korábbi, azonos időszakban az üzemi nyereség 604 millió dollárt tett ki.

2004. első negyedévében 388 millió dolláros nettó veszteséget tett közzé a cég, szemben a 2003-as 52 millió dollár nettó eredménnyel. Ez legnagyobb részben a csökkenő árbevételnek tudható be, amely részben az iparágban alkalmazott árképzési gyakorlatnak tudható be.

A vállalat csökkenteni kívánja költségeit és nyereségessé kívánja tenni tevékenységét 2004. második felében, az alábbi tényezők, illetve intézkedések révén: