A 2000 kg súlyú, héliummal töltött kétmotoros T-Mobile léghajó nappal - és belső világításának köszönhetően - éjszaka is kiválóan látható lesz majd. Utazása során legfeljebb 3000 méterre emelkedik fel, egyszerre 17 órát tartózkodik a levegőben és 550 kilométert tesz meg. Különleges rádiós és navigációs eszközei minden időben biztosítják a tervezett útvonal pontos megtartását. A június 5-ei T-Mobile Napi szuperkoncert és eseménysorozat egyik fő látványosságának ígérkező léghajó május 24-én indult útnak és Franciaország, Hollandia, Németország és Ausztria érintésével jutott el Budaörsre.

A T-Mobile léghajóról

A Léghajót az American Blimp Corporation fejlesztette ki és építette meg. Külső köpenye egy áttetsző többrétegű laminált anyag, mely lehetővé teszi a léghajó teljes belső kivilágítását az éjszakai repülésekhez. A belső szerkezeti váz hiányában (mint amilyennel a régi 250 méter hosszú Hindenburg léghajó rendelkezett) a köpenyt a hélium gáz merevíti ki, mely a közhiedelemmel ellentétben nem robbanásveszélyes sőt, tűzoltásra alkalmas gáz. Érdekes, hogy még ekkora mennyiségben is csupán egészen kicsi a belső nyomás a léghajóban, nem több egy 10-15 cm átmérőjű vízoszlopénál. A léghajózás egyik legnagyobb kihívását az emelkedésből és süllyedésből, illetve a hőmérséklet ingadozásából adódó nyomáskülönbség jelenti. Egy szépen felfújt léghajó 1000 méteres magasságba emelkedve már láthatóan veszítene feszességéből. Erre nyújt megoldást a köpeny belsejében található külön ballon, az úgynevezett ballonet. Ebben nem hélium van, hanem levegő, melynek mennyiségét és nyomását a pilóta a kabinból változtathatja. Így tehát emelkedés közben, mikor nyomáscsökkenés áll be az alacsony hőmérséklet és a magasság miatt, a pilóta nyomás alá helyezi a ballonettet. Miután ez megtelik, visszaáll a belső nyomás és a léghajó, így nem veszít feszességéből. A léghajó Főpilótája Mike Nerandzic, aki több mint 20 éve vezet léghajókat, és már 5 különböző Olimpián is repült. Másodpilótája a léghajózásban ritkának számító hölgy személyében Kate Board, aki Amerikából érkezett Magyarországra, hogy részt vegyen a repülésekben.

A léghajók történetéről röviden

1783 óta, mely az első meleglevegővel töltött ballon reptetésének éve volt, folyamatosan zajlik a léghajók, azaz a környező levegőnél ritkább gázokkal töltött repülő járművek fejlesztése. Az ehhez szükséges pénzt kezdetben a léghajók katonai alkalmazásának lehetősége teremtette elő. 1794-ben a fleurus-i csatában a franciák Montgolfier ballonokról figyelték az osztrákok állásait és irányították a tüzérséget. Ekkor létesült Meudonban a világ első légiereje, a léghajós alakulat, és az aeronautikai iskola. 1849-ben az osztrákok Velence ostrománál kétszáz, bombákat hordozó léggömböt vetettek be, a megjósolhatatlan széljárás miatt nem kevés sikerrel. 1870-ben a poroszok által ostrom alá vett Párizs és Franciaország többi része között az egyetlen kapcsolatot az utasokat és üzeneteket szállító ballonok jelentették. Az első világháborúban a németek már léghajókat használtak, főleg megfigyelésre, illetve a közéjük kifeszített kábelek segítségével egyfajta légi aknazárat képeztek az ellenséges repülők előtt. A második világháborúban Japán kilencezer (!) ballont indított útnak bombákkal az Egyesült Államok felé, nem sok eredménnyel. Míg kezdetben a meleglevegő szolgáltatta a felhajtóerőt, hamarosan rájöttek, hogy a hidrogéngáz melegítés nélkül is képes az embert a magasba emelni, igaz a kockázatok összehasonlíthatatlanul nagyobbak voltak a robbanásveszély miatt. Ezt az 1937-ben a leszállás közben kigyulladó több mint 200 méteres Hindenburg szomorú példája is igazolja, melynek következtében az utasok több mint egy harmada életét vesztette. A nagy sajtóvisszhangot kapó katasztrófát követően 1940-re gyakorlatilag az összes léghajót kivonták a forgalomból. A léghajózás újkori története az amerikaiaknak, és 1997-től ismét a sokak számára meglepő módon még mindig működő Zeppelin cégnek köszönhető. A modern léghajózásban használt felhajtógáz a hélium, mely teljesen biztonságos, bár felhajtóereje kisebb a hidrogénnél.