A katolikus egyház internetes játékának fődíjasai

MTI Sajtóadatbank, 2004. július 5. 09:57
Számítógépet, digitális fényképezőgépet és kerékpárt nyertek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) internetes játékának győztesei; a diákok pénteken vehették át a fődíjakat Seregély István egri érsektől, a konferencia elnökétől Budapesten.
A Talentum című háromfordulós játékot a Magyar Katolikus egyház ez évi, "Hit, tudás, emberség" címmel meghirdetett kommunikációs programjához kapcsolódóan január 6-án indították el. A június 21-én lezárult internetes vetélkedő három korosztályban zajlott. Az alsó és a felső tagozatosok, valamint a középiskolások versenyében összesen csaknem 4300-an vettek részt, közülük 3500-an elejétől a végéig kitartottak - közölte Szerdahelyi Csongor, az MKPK sajtóiroda vezetője.

A gyerekeknek hetente öt kérdésre kellett válaszolniuk a hitélet, reáltudomány, humántudomány, sport és művészet témakörében. A fődíj korosztályonként egy-egy számítógép, digitális fényképezőgép és kerékpár volt.

Az általános iskola alsó tagozatosai közül az első Váradi Anna Borbála hernádi első osztályos tanuló, a második Bálint Zádor, a nagymarosi Kittenberger Kálmán Általános Iskola tanulója, a harmadik pedig Kerek István, a budapesti Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola diákja lett.

A felső tagozatosok korcsoportjában Kerek Zoltán, a kápolnai általános iskola 6. osztályos tanulója vehette át a legjobbnak járó számítógépet. A második helyezett Módly Noémi, a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumból digitális fényképezőgépet, testvére, Módly Márk, a győri Prohászka Ottokár Közoktatási Központ diákja pedig kerékpárt nyert.

Seregély István érsek a gimnazisták közül Fehér Balázsnak (Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium, Eger), Lukóczki Zoltánnak (Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, Esztergom) és Olcsváry Júliának (Szent Margit Gimnázium, Budapest) nyújtotta át a díjakat.

A sajtóiroda korábbi tájékoztatása szerint a játékban résztvevők 60 százaléka katolikus iskola, 3 százalékuk más felekezeti iskola, 37 százalékuk pedig állami iskola növendéke.