ESZCSM, IHM: közös eEgészség Program

Kovács Attila, 2004. július 26. 14:42
Július 26-án Kökény Mihály, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi minisztérium (ESZCSM) és Kovács Kálmán, az IHM első embere sajtótájékoztató keretében együttműködési megállapodást írt alá az "eEgészség Program" 2004. és 2005. évi feladatainak (2004-ben 29 kiemelt központi szakmai projekt indult) megvalósítására.
A megállapodás szerint a két tárca közös forrásokat különít el a különböző projektekhez, illetve alprogramokhoz. Az IHM mintegy 100 millió forinttal járul hozzá az alprogramokhoz (mintaprojekt, infokommunikáció, monitor), amelyekben az ESZCSM összesen százmilliónál is nagyobb forrásokat mozgósít. Az elindított szakmai projektek között már eredményt is hozott a május 17-től működő, és folyamatosan bővülő Dr. Info telefonos és internet-alapú betegtájékoztató szolgáltatás, amely az együttműködés nyomán a tervek szerint az eMagyarország pontokon is hozzáférhetővé válik. Szintén működik az az internetes pályáztatási rendszer, amely összehozza a k+f projektek fejlesztőit a felhasználókkal. Az ország több mint 120 intézményében már elérhető a Clinical Evidence nemzetközi orvos-szakmai tudásbázis, amely segítséget nyújt az orvosoknak adott vizsgálati vagy kezelési eljárás hatékonysága, várható eredményessége megítélésében. További feladatok, megvalósítandó projektek: eEgészség fogalomtárak, digitális aláírás előkészítése az egészségügyben, ágazati portál fejlesztése, fogyatékkal élők portáljának kialakítása, a bizonyítékon alapuló orvoslás megteremtése, elektronikus egészségügyi közhiteles nyilvántartások előkészítése, k+f projektek átültetése a gyakorlatba.