A Nemzeti Digitális Adattár - a honlapján olvasható definíció szerint - "a nemzeti kultúra fenntartása és továbbélése szempontjából kiemelkedően fontos értékek, dokumentumok, adatbázisok, szolgáltatások digitális környezetbe történő átmentésére, digitális fenntartására, megőrzésére törekszik".

Könnyű lenne azt állítani, hogy azért került most napirendre ez a "népmemória", mert először áll rendelkezésünkre a vágy eléréséhez szükséges (számítás)technika, de ennél azért többről van szó. Az információs korszakba - és az Európai Unióba - lépve az előnyök mellett ott sokasodnak az olyan új kihívások is, mint a társadalom kulturális integritásának fenntartása vagy a digitális szakadék megszüntetése. A nemzeti emlékezet fenntartásának, a kulturális örökség megőrzésének és az erős, modern nemzeti identitás felmutatásának feltételeit alapvetően megváltoztatták az infokommunikációs technológiák. Ezek teremtették meg a lehetőséget. A kötelesség pedig az állam számára az, hogy a lehető legszélesebb kör számára elérhetővé tegye azokat a tudástermelő eszközöket, amelyek hozzájárulnak a mobilitási esélyek kiegyenlítéséhez.

Ha európai uniós egységben szemléljük, akkor céljaiban az NDA a maastrichti szerződésben foglalt közösségi kultúrpolitikai szándékot is tükrözi, amely az európai kulturális örökség és közvagyon megőrzésére, a kulturális interakciók ösztönzésére koncentrál. EU-tagországként az NDA programjával szervesen kapcsolódhatunk mind a digitalizációs technológiai megoldásokat ösztönző, mind a kulturális értékek védelmére koncentráló közösségi programokhoz (például IST, eCulture, eContent). Az NDA sikere nemcsak uniós felkészültségünk bizonyítékaként, hanem az európai közösségben való aktív részvételünk biztosítékaként is szolgálhat azáltal, hogy példaértékű tapasztalati tőke és tudás felhalmozását teszi lehetővé a bevont köz- és magánszereplők, illetve intézmények számára.

Mindenki részt vehet
Merthogy a Nemzeti Digitális Adattár nem olyan mindentudó és mindenható állami képződmény, amely birodalomként maga alá gyűri a szuverén kezdeményezéseket. A Magyar Információs Társadalom Stratégia digitális tartalomfejlesztésre vonatkozó koncepciójának részeként az NDA elsődleges feladata, hogy egységes keretrendszerrel támogassa a nagyrészt a közszféra által finanszírozott digitalizálási munkát az adatvagyon minél hatékonyabb hasznosulása érdekében. Ez a tartalomfejlesztési keretrendszer infrastruktúrát, egységes szabványt és nem utolsósorban láthatóságot biztosít a kulturális és egyéb, közérdeklődésre számot tartó anyagok számára, illetve lehetővé teszi az érdeklődők könnyű és egységes hozzáférését. Az adattár olyan metaarchívomot hoz létre, amely a már meglévő, illetve a közszférában folyamatosan keletkező, valamint egyéb közérdekű adatbázisok, tartalomszolgáltatások informatikai kooperációján alapul.

A rendszerhez csatlakozhatnak az üzleti és nonprofit magánkezdeményezések is, de ekkor természetesen vállalniuk kell, hogy az NDA ajánlásainak megfelelő, nyílt szabványokra épülő digitalizálást végeznek, alkalmazzák az adattár többszintű hozzáférési politikáját, a digitalizált állományok indexelése és leírása pedig követi a meghatározott rendszert.

A tévedések elkerülése érdekében a program gondozói fontosnak tartják leszögezni, hogy az adattár voltaképpen nem egy digitális archívum, sokkal inkább olyan kezdeményezés, amelynek eredményeként az archívumok szintjén magasabb fokú kooperáció, az ügyfelek szintjén pedig magasabb fokon integrált, illetve jóval szegmentálhatóbb tartalomhasználat válik lehetségessé.

Talán joggal merül fel a kérdés: az NDA miben és miért más, mint a digitális világban már jelenleg is létező archívumok, szolgáltatások, hiszen a digitális kultúra eddigi építkezése során ugyanúgy dokumentumokat, adatbázisokat, szolgáltatásokat tettek elérhetővé a felhasználók számára? Bár a digitálisan elérhető tartalmak bővítése nyilván kiemelt helyen szerepel a projektben, annak újszerű és egyedi célja a rögzített anyagok közötti minél magasabb fokú integráció. Ez nem annyira a digitális tartalmak oldaláról, mint inkább az NDA partnerintézményei közötti kommunikációs, együttműködési lehetőségek felől érthető meg és érhető el igazán.

Keresőmotor és metaadatok
Az ország "memóriája" a nyitottság, az önszerveződés, az újrahasznosítás, illetve a tartalomintegráció révén több területen és többféle értelemben magasabb szintre emeli közgyűjteményeink, kulturális adatbázisaink, államigazgatási adatvagyonunk, nemzeti tudáskészletünk értékét. Az NDA hálózaton keresztül elérhető, interaktív és multimédiás képességekkel rendelkező, digitális dokumentumokra épülő, szabványos metainformációs rendszer használatán alapuló, osztott adatkezelés elvén működő információs rendszer.

Bár a hálózaton keresztül elérhető tartalmak épp az összekapcsoltság révén alakítják ki azt az érzetet, hogy a hálózat segítségével minden hozzáférhető, a szakemberek mégis azt állítják, hogy szemantikai értelemben a jelenlegi szolgáltatások egymástól elszigeteltek. A stratégiai cél éppen az egymás mellettiség megszüntetése.

A jelenlegi tartalmak egy része statikus módon áll elő, illetve statikus állapotban érhető el. A statikus dokumentumokat szolgáltatók teljes mértékben "kiterítik" saját tartalmaikat a felhasználók előtt, ezért azokat teljes mértékben fel lehet térképezni. Ez a statikus világ bejárható, feltárható, indexelhető a hagyományos keresőmotorokkal, aminek eredményeként a különböző kereső- és navigációs szolgáltatások képesek lehetnek a felhasználók számára segítséget adni a tájékozódáshoz. Ebben a statikus térben azonban a különböző tartalmak, szolgáltatások integrációjának esélye nagyon kicsi, mivel közöttük a tartalmi, szemantikai kapcsolódás lehetősége nincs biztosítva.

Tartalmi kapcsolatra csak akkor van lehetőség az effajta dokumentumok között, ha az azokhoz valamilyen módon hozzárendelt leíró adatok (metaadatok) ezt lehetővé teszik. Menedzselésük azonban már adatbázisok igénybevételét kívánja meg. Az integrációt nem a dokumentumok tartalma, hanem azok metaadatai biztosíthatják.

Az NDA működési modellje a nemzetközi tudományos közösség együttműködésével kiformálódott, újszerű publikálási lehetőséget kínáló, az Open Archive Initiative (OAI) által kidolgozott logikán alapul, melynek lényege az adat- és szolgáltatásgazdai funkciók szétválasztása. Az adatgazdák (archívumok) azok, akik őrzik a digitális tartalmakat, dokumentumokat, illetve szabványok alapján ők állítják elő, és tartják karban a leíró információkat. Az OAI-elv szerint a tartalom az adatgazdák birtokában marad, ám a leíró adatok szintjét meg kell nyitni szabad felhasználásra a szolgáltatásgazdák számára. Ez utóbbi mozzanat miatt beszélhetünk nyílt archívumi modellről, amelynek működtetése azért fontos, mert a leíró adatok (metainformációk) szabad felhasználásával biztosítható igazán, hogy a legkülönfélébb közösségek mindenkori szolgáltatási igényeit ki lehessen elégíteni. A rendszer tehát maximálisan tiszteletben tartja az intézmények önállóságát.

Mi nem az NDA?
A dolgok értelmezésének egyik módja, ha összefoglaljuk, hogy mivel nem szabad azonosítani vagy összetéveszteni azokat.

Az NDA például nem egyszeri vagy többszöri erőforrás-elosztás, bár az adattár akkor lehet sikeres, ha megfelelő erőforrásokat tud biztosítani nemzeti kultúránk digitalizálása érdekében.

A Nemzeti Digitális Adattár nem elsősorban tartalomtámogatás, bár komoly mértékben támogatni kívánja a magyar digitális tartalom fejlődését.

Nem gigaarchívum, amely magába olvaszt minden, a magyar kultúra számára értékes digitális tartalmat, de az NDA hozzásegít ahhoz, hogy mindenki minden olyan tartalmat elérhessen, amely már bekerült a digitális kultúra világába.

A végső produktum nem egy metaarchívum, nem az archívumok archívuma, amely egybefogja és helyettesíti az összes memóriaintézményt, de jelentősen megkönnyíti az egyre bővülő magyar digitális tartalomban való eligazodást.

Az NDA a magyar kultúra értékeit emeli át a digitális kultúra világába. Elsődleges célja a magyar nyelvű kultúra iránt érdeklődő közösség igényeinek kiszolgálása, amit lényegében a magyar nyelvű dokumentumok digitalizálásával tehet meg, de a magyar kultúra láthatóságának megteremtése végett, a határok nélküli virtuális térben a magyar digitális kultúra nemzetközi jelenlétének biztosítása végett felügyeli és biztosítja, hogy a dokumentumaink tartalmi és formai jellemzőit leíró információk angol nyelven is elérhetők legyenek a magyar kultúra iránt érdeklődők számára.

A program lényegében tudatos és folyamatos törekvés a tartalomipar infrastruktúrájának kiépítésére, folyamatainak szabályozására, a mindehhez szükséges szabványosítás menetének, kereteinek formálására, fenntartására, folyamatos támogatására. Az NDA nem egy projekt, amely valamely állapot elérése esetén lezárulhat, hanem egy folyamat, amelynek nem lehet vége mindaddig, amíg a nemzeti kultúra digitális reprezentációját fenn akarjuk tartani. Az NDA egy jelszó beteljesítése, amely egyszerre fejezi ki a digitális korszak technokulturális jellegét, különös kettősségét, azt hirdetve: tartalom mindenekfelett, infrastruktúra "mindenekalatt".

***

Startoló adatok
A Nemzeti Digitális Adattárban elsőként elérhető tartalmak az IHM által támogatott intézmények dokumentumaiból kerültek ki: A38 (digitális kulturális műhely), Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Távirati Iroda (híradatbázisok összehangolása), Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Magyar Rádió, TÁRKI (NDA-kompatibilis társadalomtudományi adatbank), Magyar Mozgókép Közalapítvány (magyar filmadatbank), Neumann Ház (szakirodalmak digitalizálása), Budapest Music Center, Centropa Magyarország (családtörténeti adatbázis), Budapest Holocaust Múzeum.

A kulturális és egyéb tartalmak digitalizálására az IHM több pályázatot is kiírt. Itp-2: nemzeti kulturális értékeink megörökítése, az elektronikus világban történő megjelenítésének elősegítése (123 nyertes); Itp-8: a digitalizálással megmenthető, pusztulófélben lévő kulturális emlékek feldolgozásának elősegítése (57 nyertes); Itp-11: az oktatásban használható tartalmak létrehozása és azok adatbázisban való megjelenítése (67 nyertes).

***

Digitális időtállóság
Az NDA berkeiben úgy vélik, hogy érdemes kimondani egy fontos elvet: amíg nem tudjuk biztosan, hogyan lehet "házilag" tartósan megőrizni digitális dokumentumainkat, addig azok tartalmát a lehető legegyszerűbb digitális formában archiválni kellene, aminek révén biztosítani lehetne a mindenkori újrahasznosítás lehetőségét.

Furcsa módon ennek az elvnek az alkalmazása sok esetben a tartalmat előállító cégek érdekében, az alacsony színvonalú informatikai kultúra ellensúlyozására is történhetne. A médiában ugyanis igen sokszor elkövették azt a hibát, hogy vagy eleve nem is törődtek az archiválás kérdésével, vagy ha igen, akkor nem megfelelő informatikai megoldásokat választva sok esetben idővel elveszítették saját digitális állományaikat. Márpedig ha a technológiai lehetőség megszületése óta létezne egy átfogó archiválási megoldás, sokkal több tartalom maradt volna fenn, és lenne ma elérhető.

Talán épp ezért ésszerű az a javaslat, hogy - a digitális köteles példány elképzelésének analógiájára - minden, eredetileg más publikálási csatornára készített dokumentum digitális példányát adják be az NDA-archívumba is.