Az informatikai igazgatók folyamatos stressz alatt állnak. Még be sem fejeztek egy korszerűsítési fázist, máris kiderül, hogy, egyrészt, mire a pénzügyesektől kicsikarták a pénzt a legújabb fejlesztésekre, akkorra már az új konfiguráció kapacitása is láthatóan kisebb lesz a közben meglódult igényekhez képest, másrészt, a piacon már olyan új eszközök jelentek meg, amelyekkel jóval hatékonyabban és olcsóbban lehetne támogatni, a végrehajtás alatt lévő fejlesztéshez képest, szinte minden alkalmazási területet. Szinte soha nem tudják utolérni magukat. És tipikusan régebbi és újabb, több szállítótól eredő bázison kell valahogy kézben tartani az informatikai infrastruktúrát.

Na, amikor ebből akarnak kimászni, és kicsit nagyobb rendet vágni, azt nevezzük rendszerkonszolidációnak. A gyártók ajánlata manapság erre a célra, áttérés a nagyobb kapacitású, 64-bites hardver-szoftver infrastruktúrára, és a korábbi, alacsonyabb kapacitású eszközök kidobása. Könnyű ezt mondani, de mi van, ha az újabb rendszereken nem akarnak működni a régi bevált részrendszerek? Nos, az említett 9 oldalas tanulmány a konszolidáció tervezésekor mérlegelendő problémákra próbál tanácsokat adni. Mindjárt az előszóban leszögezi, hogy nem a szerverek, hanem a működtetendő informatikai környezet konszolidációjára kell koncentrálni. A „rendszerváltást” tehát föl kell használni az informatikai rendszer teljes átgondolására, különben hamarosan újabb és újabb konszolidációval kell foglalkozni.

Az IBM konszolidációs koncepciója egyébként négy témára koncentrál: * a fizikai eszközrendszer konszolidációjára, * a centralizációs lehetőségekre, * az adatintegrációs lehetőségekre, és * az alkalmazások konszolidációjára. A kulcs háttér-technológia a virtualizáció. Ugyancsak fontos támogatást adhat a konszolidáció sikeréhez, a tanulmány szerint, a nyílt forrású eszközök használata.

A tanulmány összeállítója: The Sageza Group, Inc., szerzője és címe - Clay Rider: IBM eServer OpenServer Consolidation in Action.