Élénkülő piac: interaktív tartalomszolgáltatás

forrás Prim Online, 2005. február 20. 14:36

Januárban bemutatkozott a sajtó képviselőinek az IKO-Matáv Média Holding. A holdinghoz tartozó egyes cégek jogelődjeikkel akár évtizedes múltat, tapasztalatot is fel tudnak vonultatni, ám a cég vezetői, tulajdonosai úgy vélték, most jött el az ideje annak, hogy hírt adjanak eredményeikről.

A korábbi évekkel szemben a piac mára kiszélesedett: egyre nagyobb tömegek számára vált természetessé, hogy nyomógombos mobiltelefonjaikkal beavatkozhatnak bizonyos tévéadások menetébe, s az eszközök is egyre inkább univerzálissá válnak: egy mobilkészülék segítségével lassan nemcsak SMS-t küldhetünk szavazatunkkal a tévéstúdióba, hanem nézhetjük is az adást.

Az IKO-Matáv Média Holding egy televíziós producer és egy távközlési szolgáltató összefogásának eredményeképpen született, hogy együtt válaszoljon a média és a távközlés konvergenciájának kihívásaira. A 3,2 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság tulajdonosa 50-50 százalékos arányban az IKO Production Kft. és a Matáv Rt.

A holding 100 százalékos tulajdonában van az IKO New Media Kft. és az IKO Content and Rights Kft., valamint a Magyar RTL Televízió Rt. második legnagyobb részvényese 31 százalékos tulajdonrésszel. A tulajdoni arányokkal számolt árbevétel meghaladja a 11 milliárd forintot.

A holding tagjai 2004-ben az emelt díjas tartalomszolgáltatás piacán 30 százalékos részesedést értek el. Ez a piac a cégcsoport vezetőinek becslése szerint a tavalyi év folyamán 30 százalékkal, összesen mintegy 12 milliárd forintosra nőtt. A holding a mobilszolgáltatók 3G-rendszerre való áttérésétől és ennek révén az MMS (Multimedia Messaging Service) robbanásszerű terjedésétől várja piaci lehetőségeinek további bővülését.

A téma fontosságát és piaci szerepét talán érzékelteti, hogy a holding és a leányvállalatok vezetői szinte mind jelen voltak a sajtótájékoztatón. Az alapítókat Rákosi Tamás, az IKO-Matáv Média Holding vezérigazgatója, az IKO Csoport tulajdonosa, Makai Bence, az IKO-Matáv Média Holding igazgatóságának elnöke és Armuth Klára, a Matáv üzletiportfólió-igazgatója képviselte, emellett a lehetőségek, az interaktív szórakoztatás jelenének és jövőjének felvázolásában részt vett Malcsiner Péter, az IKO New Média ügyvezető igazgatója, G. Németh György, a T-Mobile Magyarország kommunikációs ügyvezető igazgatója és Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója.

A sajtótájékoztatón körvonalazták a holding célját, ami nem más, mint az interaktív tartalomszolgáltatói piac vezető cégcsoportjává válni. Ez mindkét alapító fél számára új szolgáltatási lehetőségeket és ezáltal dinamikus fejlődést eredményezhet. A holding feladata a távközlés és a média közötti összekötő kapocsként a piac gyorsítása, növelése, egyfajta katalizátorszerep betöltése. A holding független szolgáltató, a média és a távközlés piacán bármely szereplő számára biztosít interaktív megoldásokat, így ügyfelei a mobiltávközlés területén, az elektronikus, online és nyomtatott médiában egyaránt megtalálhatók. Jövőbeni üzleti lehetőségeit jól mutatja a holdinghoz tartozó IKO New Media fejlődési üteme, amely ma Magyarország egyik legdinamikusabban növekvő vállalata. 2004-ben több mint háromszorosára növelte forgalmát, amely a múlt évben meghaladta a 2 milliárd forintot.

A televíziózás és az interaktív tartalomszolgáltatások területén egyaránt piacvezető holding szolgáltatásaival a média, az üzleti élet szereplőit célozza meg, az SMS és MMS alapú szolgáltatások esetében különös tekintettel a fogyasztói termékek előállítóira - az úgynevezett FMCG (Fast Moving Consumer Goods) cégekre - és a kormányzati intézményekre.

Az IKO New Media értéknövelt interaktív távközlési és tartalomszolgáltatással, valamint mobil és IVR (Interactive Voice Response) alapú üzleti alkalmazások fejlesztésével foglalkozik, 7 éves szakértelemre építve. Az interaktív szolgáltatások által támogatott kvízjátékok, a tv- vagy rádióműsorokhoz kapcsolódó SMS-szavazások a szórakoztatás legújabb elemei. A cég emelt díjas termékei közé többek között operációs logók, mobilháttérképek (a mesefiguráktól az erotikus tartalmakig), képüzenetek, képernyővédők, játékok, csengőhangok és hangos üdvözletek tartoznak.