A csapból is az folyik – nem minden alap nélkül –, hogy a valódi tehetséget lefojtja ez az ország. Akár tudományos, akár üzleti sikerre tör valaki, a hazai takaró túl rövid ahhoz, hogy igazán messzire nyújtózkodjunk. Ezt számos, hiteles példával lehetne alátámasztani, elég, ha csak Nobel-díjasaink pályafutására vagy a külföldön milliomossá, milliárdossá lett magyarokra gondolunk. Mondhatnák, hogy van kivétel, ami persze ebben a megközelítésben a szabályt erősíti. A Graphisoft hamisítatlan hazai sikertörténete sok tekintetben máig egyedülálló kivétel.

Van azonban másik megközelítés is. Létezik szemlélet, amiben a kockázat nem fölösleges teher, ahol az álmokat nem nyeli el a jó autó – nagy ház – arany hitelkártya alkotta sajátos Bermuda-háromszög. Amiben a szereplők szótárából hiányoznak a „hogy jövök én ahhoz” típusú mondatok, és hisznek abban, hogy amit tudnak, amit teremtenek, valódi érték, és aminek ára, piaca is van. Létezik szemlélet, ahol a farvizeken evezni nem erény, és nem az a legügyesebb, aki a legtöbbet húzza ki valamilyen állami vagy céges zsebből. Nem mindenki gondolja úgy, hogy egy multi beszállítójának lenni a legtöbb, amiről egy magyar vállalkozás álmodhat.

Bojár Gábornak és cégének, a Graphisoftnak, ha van titka, talán éppen ez. Hiányzott belőle, belőlük az a szervilis, „jobb ma egy veréb” mentalitás, amely a hazai vállalkozásoknak oly gyakran béklyója. Tempóztak előre, tudták, hogy tudnak úszni, és nem fordultak vissza, amikor elhagyták a védett öblöket. Át is evickéltek az óceán túlpartjára. Épp ezért, ha bárki, aki olvassa a HVG Kiadó nemrég megjelent kötetét, csak annyit tanul meg a – mellesleg szórakoztató, jó stílusban megírt, szellemes – történetből, hogy csupán rajtunk múlik, hol húzzuk meg saját magunk határait, már messzebb jutott, mint mindazok, akikről az ajánló elején említett rossz példák születtek.