Amerika fenntartja a domainek feletti ellenőrzést

Milkovits Gábor, 2005. november 16. 23:37
Az ENSZ tuniszi csúcstalálkozóján megegyezés született arról, hogy az Egyesült Államok továbbra is fenntartja magának a domainnevek, így az internet működése feletti ellenőrzést, míg egyes problémák megoldására egy nemzetközi fórumot hoznak létre.
A domainnevek feletti technikai felügyeletet jelenleg az ICANN kaliforniai székhelyű nonprofit szervezet gyakorolja, amely azonban nem hajthat végre semmiféle változtatást a rendszeren az amerikai kereskedelmi minisztérium beleegyezése nélkül. Ez a gyakorlat a mostani megegyezés értelmében továbbra is fennmarad, változás abban várható, hogy ezentúl egy nemzetközi ENSZ fórum foglalkozik majd olyan ügyekkel, mint például a spam problémája, vagy a szegény és gazdag országok közötti technológiai szakadék áthidalása. A testület munkájában cégek, műszaki szakemberek és emberi jogi szervezetek is részt vesznek majd, az első ülés pedig 2006. elejére várható.

A mostani, a szegény országok technológiai felzárkóztatását célzó csúcsértekezlet előkészületei még két évvel ezelőtt kezdődtek, és időközben parázs viták lángoltak fel a domainek ellenőrzésének kérdésében. Egyes országok, például Brazília és Irán ugyanis vitatják az Egyesült Államok jogát a felügyeletre, és azt inkább egy nemzetközi, az ENSZ vagy más globális testület által kontrollált fórumra bíznák. Az amerikaiak szerint ugyanakkor ez csak a bürokráciát gyarapítaná, és visszafogná az újító törekvéseket. Kofi Annan főtitkár most úgy nyilatkozott, hogy az ENSZ semmilyen formában nem szeretné ellenőrizni a világhálót, a napi működtetés pedig mindenképpen jó, ha száz százalékig politikamentes szervezetek kezében van.