Megalakult az Internet Jövője Fórum

forrás Prim Online, 2005. november 25. 13:49
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter az internet irányításáról folytatott nemzetközi párbeszéd aktív résztvevőjeként, a 2005. november 16-18. között megrendezett tuniszi ENSZ Információs Társadalom Csúcstalálkozón (WSIS) bejelentette, hazánk kész otthont adni a Kofi Annan ENSZ-főtitkár kezdeményezésére megalakuló ún. Internetirányító Fórum (IGF) irodájának.
A munkáját 2006-ban megkezdő, kormányzati, civil és gazdasági szervezeteket tömörítő, a lehető legszélesebb körű párbeszédet célzó nemzetközi fórum megalakulásának célja az internet működésével, irányításával kapcsolatos alapvető kérdések áttekintése, a jelenlegi mechanizmusok tökéletesítése és kiegészítése, valamennyi érintett érdekeinek figyelembevételével.

Az IHM minisztere a célok megvalósítása érdekében november 25-én a hazai szakma és a civil szféra támogatását kérte, hogy életre hívják a magyar civil, piaci és kormányzati szereplők konzultációs platformját, az "Internet Jövője Fórumot", amely teret ad a gazdasági, közösségi és szabályozási kérdések megvitatásának, az érdekek ütköztetésének. A mai alakuló ülésén a különböző szervezetek képviselői hozzászólásukkal is megerősítették, támogatják a fórum létrejöttét, és a nemzetközi szinten képviselendő hazai egységes álláspont mielőbbi kialakítását tűzték ki célul. Ennek érdekében a résztvevők közös nyilatkozat megfogalmazásáról döntöttek, amelynek aláírására 2005. december 8-án kerül sor. Ezt követően, még december folyamán várható, hogy - a magyar kormány támogatásával - az Internet Jövője Fórum résztvevői az IGF munkáját segítő ENSZ-iroda budapesti felállításának javaslatát és pozitív döntés esetén az iroda támogatására tett ígéretüket tartalmazó nyilatkozatukat eljuttatják az ENSZ főtitkárának.