Exkluzív iPod üzletlánc Nagy-Britanniában

Milkovits Gábor, 2005. november 27. 08:28
Londonban megnyílt a világ első olyan üzlete, amely kizárólag Apple iPod hordozható zenelejátszókat és hozzá való tartozékokat forgalmaz.
A PopXpress nevű cég ezután még körülbelül egy tucat hasonló boltot szeretne nyitni szerte a szigetországban 2006 végéig. A háromszintes, minimalista berendezésű üzletben az iPod-okon és a hivatalos Apple tartozékokon kívül számos a népszerű lejátszókhoz kapcsolódó, de más cégek által gyártott kiegészítőt is forgalmaznak. Ezen kívül akad néhány exkluzív luxustermék, mint például az aranyozott és ezüstözött iPod nano-k vagy a szintén nemesfém nyakba akasztó láncok, amiket kizárólag a PopXress üzletekben lehet majd megvásárolni.

Az iPod készülékek sikerének fényében ugyan nem túlságosan meglepő egy ilyen kezdeményezés, ennek ellenére meglehetősen kockázatos vállalkozás lehet egy üzletet ilyen szűk termékkörre alapozni. Könnyen lehet persze, hogy az esetleges siker folyományaként más országokban is lesznek majd hasonló iPod boltok.