A konferencia előadói felsorolták mindazokat a nehézségeket, amelyek Olaszországban a telemunka kialakítását gátolják. Az első és talán legnehezebb probléma, hogy a telemunkát szinte kizárólag a munkavállalók és nem a munkaadók akarják bevezetni. Sokezres a telemunkát vállalni szándékozók száma, míg talán egy kézen is meg lehet számolni a jelenlegi telemunkaadókat. A másik gond, hogy Olaszországban ma a szakszervezetek a telemunka csaknem legnagyobb "ellenségei". Véleményük szerint a telemunkahely nem tekinthető munkahelynek, ez a fajta munka fellazítja a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenységét, nem lehet a telemunkásokat megszervezni, a távmunka óriási mértékben elősegíti a munkásoknak a munkaadók általi "kizsákmányolását". Tegyük hozzá, ebben a szakszervezeteknek nagyon igazuk van, ma már nem lehet sem hagyományos munkáról, sem hagyományos szakszervezeti tevékenységről beszélni, az informatika korában azt újra ki kell találni.

A telemunkát szintén nagyon ellenzik a menedzserek, és néhány vezető ezt a konferencián is szóvá tette. Azt kifogásolják, hogy a telemunkás munkája nem ellenőrizhető, gyakorlatilag független a munkahelytől és a vezetőtől is. Azt csinál, amit akar, és akkor, amikor akarja, s az elvégzett munka mennyiségét nem lehet ellenőrizni. Az egyik szünetben sikerült beszélni egy menedzserrel, akitől megkérdeztük, hogy vajon nem a munka eredményét, minőségét kellene-e ellenőrizni a munkaidő helyett. Kiderült, hogy - szerinte - a mai menedzseri módszerek csak arra alkalmasak, hogy a munkaidővel számoljanak, arra még nincsenek igazán kialakult módszerek, hogy a munka eredményét, a produktumot hogyan kell megfizetni. Ha eredményről és termékről beszélnek, akkor - véleménye szerint - nem munkavállalókról van szó, hanem független vállalkozókról. Azt mondta, egyelőre nem tudja elképzelni, hogy van egy beosztottja, akit sohasem lát, mert távmunkás, és mégis az irányítása alá tartozik.

Szó volt a "home work"-ről (otthoni munka) és a "telework"-ről (távmunka), amit a résztvevők szerint is két dolognak kell tekinteni. Az otthoni munkát érdekes módon sem a munkavállalók, sem a munkaadók nem pártolják. A szinte egybehangzó vélemény szerint a távmunkával kapcsolatban teleházakra van szükség, mert ott az emberek találkozhatnak, kicserélhetik tapasztalataikat, csoportokba szerveződhetnek, de nem kell a távoli munkahelyekre utazgatniuk. Ez nagyon fontos szempont, mert Olaszországban átlagosan 2x2 órát kell az utazással eltölteni, ami holt idő az emberek életében. A résztvevők azt az elképzelést támogatták, hogy jöjjenek létre teleházak, amelyek telemunkára vállalkoznak, és ezek a távoli kisközösségek dolgozzanak azoknak a vállalkozásoknak, amelyek ezt a fajta munkavégzést elfogadják.

Szó esett a kismamák ismételt munkába állításáról, akik amíg otthon vannak, többnyire elvesztik kapcsolatukat a munkájukkal, arról nem is beszélve, hogy bizony a keresetükre is rá lennének szorulva. S létezik még a jövendő távmunkásoknak egy nagy csoportja, a valamilyen módon sérült embereké, akik a távmunkában látják sorsuk jobbra fordulásának egyetlen esélyét.