A Dell komolyan fontolgatja az AMD-csipek alkalmazását

Genda Csongor Zoltán, 2006. január 26. 23:45
"Nincs exkluzív kapcsolatunk az Intellel" - nyilatkozta Michael Dell, az ugyanazon nevű számítógépgyártó alapítója a tegnapi napon a davosi világgazdasági fórumon.
A Dell vezérigazgatója, Kevin Rollins alig két héttel ezelőtt tett hasonló kijelentése is, miszerint vállalatuk nyitott a változtatások iránt, megerősíteni látszott a korábbi IT-szakértők általi azon spekulációkat, hogy a számítógépgyártó a jövőben szakítván a hagyományokkal, az AMD házából származó lapkákkal felszerelt rendszereket is a piacra dobna.

Michael Dell elmondta, elképzelhetőnek tartja azt, hogy az Intel-konkurens mikroprocesszorait is beépítsék a jövőben számítógépeikbe, és kifejtette vállalatuk 2006 utolsó negyedévére vonatkozó gazdasági terveit is, miszerint 9-11%-os forgalomnövekedést szeretnének teljesíteni abban az időszakban. Szakértők azonban úgy vélik, hogy a konszern kitűzött céljait csakis abban az esetben lesz képes megvalósítani, ha valóban előrukkolnak az olcsóbb AMD-alapú rendszerekkel.