Két magyarországi nonprofit szervezetet részesít idén támogatásban
Korlátlan Lehetőségek (Unlimited Potential – UP) elnevezésű
kezdeményezése keretében a Microsoft. A Roma Esélyegyenlőség az Uniós
Csatlakozásért – Tudásközpont 77 ezer dolláros, a Fogyatékosok Esélye
Közalapítvány (FOKA) pedig 65 ezer dolláros pénzügyi juttatásban
részesül, amelyen felül a Microsoft hasonló értékű szoftvercsomagokat
is a két alapítvány rendelkezésére bocsát. (Összesen tehát a FOKA
programja 162,720 dollár, a Roma Esélyegyenlőség az Uniós
Csatlakozásért „Tudásközpont” programja pedig 149,306 dollár szoftver
és pénzadomány támogatásban részesült.)
A Microsoft 2003-ban hívta életre a Korlátlan Lehetőségek programot, amelynek keretében eddig összesen több mint 152 millió dollárt bocsátott a közösségi technológiai központok (Community Technology Learning Centers – CTLC-k) rendelkezésére készpénz illetve szoftverek formájában. A CTLC-k alapfokú technológiai készségfejlesztő és gyakorlati képzést nyújtanak világszerte a szolgáltatások szempontjából hátrányos helyzetű közösségeknek. A Microsoft az UP támogatások legutóbbi körével immár 95 országban 126 nonprofit szervezetet támogat a már meglévő programok bővítése vagy új közösségi technológiai központok megnyitása céljából.
Magyarországi szervezetek 2004-ben és 2005-ben is sikeresen pályáztak az UP-támogatásért, idén pedig két szervezetet tartottak érdemesnek a támogatásra. A Roma Esélyegyenlőség az Uniós Csatlakozásért –Tudásközpont elnevezésű projekt célja, hogy megkönnyítse a romák munkaerőpiacon történő elhelyezkedését. A Microsoft támogatásával az alapítvány hatékonyabb számítástechnikai oktatásban tudja a programban résztvevőket részesíteni. A projekt első részében a résztvevők alapfokú számítástechnikai képzésben részesülnek, rövid tréningsorozat keretében. A második részben a résztvevők távoktatásban készülnek a vizsgákra: Interneten megkapják a tananyagot, aminek megtekintéséhez ingyen használhatják a központban található számítógépeket. „Az Unlimited Potential program révén valóban eddig példa nélküli lehetőségek nyílnak meg a magyarországi romák felzárkóztatása előtt. Nem csupán a támogatás mértéke miatt jelentős a Microsoft segítsége, hanem amiatt is, hogy a szoftverek folyamatosan képesek megteremteni a tevékenységünk alapját” – mondta Axtom-Varga Gábor. a Tudásközpont projektvezetője.
Fogyatékosok Esélye Közalapítvány (FOKA) projektjének célja, hogy az intézményi források segítségével fejlesszék a fogyatékos emberek számítástechnikai tudását. A képzés lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy egyéni időszükségleteik és igényeik szerint tanuljanak. A program során szerzett informatikai ismeret nagyban elősegítheti a fogyatékossággal élők elhelyezkedését a munkaerőpiacon, ezáltal növelve a társadalmi integráció esélyét. „A csúcstechnológiák révén megnyílt az esélye a fogyatékkal élőknek is, hogy megfelelő tevékenységet találjanak, azt folyamatosan végezzék és ezzel hasznos tagjaivá váljanak a társadalomnak” – mondta dr. Tausz Katalin, a FOKA
elnöke.
„A technológiai képzés jótéteményei messze túlmutatnak az egyéneken, akik a központokban a kurzusokat látogatják: teljes családok, vállalkozások és közösségek szociális és gazdasági lehetőségeit javítják” — mondta el Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója. „Örülök, hogy anyavállalatunk idén is támogatásra méltónak talált két magyar pályázatot. Úgy vélem, mindkét kezdeményezés révén valóban azokhoz az emberekhez sikerül eljuttatnunk a technológiát, akik a lehető leginkább rászorulnak erre.”
Az UP program teljes körű ismertetése UP és a támogatásokat elnyertek felsorolása az alábbi internetes címen található meg:
http://www.microsoft.com/mscorp/citizenship/overview/uprecipients.asp. A Microsoft és a Budapesti Politechnikum Alapítvány a tavalyi pályázat kapcsán kiadott közös közleményét itt olvashatja:
http://www.microsoft.com/hun/news/050322_hir02.mspx