Az ESA párizsi székhelyén nyilatkozó szakemberek szerint minden várokozást felülmúló felvételeket sikerült készíteni a nagy teljesítményű teleszkópokkal az ütközést követő anyagkicsapódásról. A SMART-1 valóságos tűzijátékot rendezett - fogalmazott az egyik csillagász.

A szonda a terveknek megfelelően közép-európai idő szerint vasárnap reggel óránkénti 7200 kilométeres sebességgel vágódott be a Hold felszínébe - jelentette be a németországi Darmstadtban lévő irányítóközpont.

A kisméretű, kocka alakú, 350 kilogramm tömegű szerkezet a várakozásoknak megfelelően egy 3-szor 10 méteres, 1 méter mély krátert vájt a talajban, és az ebből kivágódó anyagmintákat sikerült a Földről lefényképezni.

A holdi talajminta vizsgálata azonban tulajdonképpen csak az egyik tudományos célja volt a SMART-1 küldetésének. A másik fontos feladata a SMART-1-nek az volt, hogy kipróbálja azt az új generációjú hajtóműrendszert, amelynek a remények szerint a későbbiekben nagy hasznát veszik majd a bolygóközi űrutazásoknál.

A szondát 2003. szeptember 27-én egy Ariane típusú hordozórakétával indították el úti célja felé. Bár a Hold 383 ezer kilométerre van a Földtől, a SMART-1 pályáját úgy tervezték meg, hogy 100 millió kilométeres távolságot fusson be a Hold eléréséig. Így majd három év telt el, hogy megérkezzen a Holdra. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején az amerikai Apollo-program, amelynek keretében emberek jutottak el égi kísérőnkre, mindössze három napot vett igénybe a Holdig tartó utazás. A SMART-1-nek azonban több mint egy évébe került míg 2004 novemberében Hold körüli pályára állt. Az ESA űrszondája viszont ezalatt mindössze 60 liter  üzemanyagot, azaz xenont fogyasztott el, így az úgynevezett ionhajtómű-rendszer miniatürizált tesztelését kiválóan elvégezte.

Ez a szerkezet tulajdonképpen a Nap energiáját hasznosító olyan hajtómű, amelynek hatásfoka a világűrben, vagyis a vákuumban akár tízszer hatékonyabb lehet, mint egy hagyományos rakétáé. Épp ezért az ionhajtóművekhez nagy reményt fűznek a naprendszer tagjait kutató űrszondák esetében, vagy a Föld körüli pályán sokáig keringő, és korrekciós manővereket gyakran végrehajtó műholdak esetében (amilyenek például a geostacionárius pályán lévő meteorológiai vagy távközlési műholdak). Az előbbiek esetében a jóval kisebb össztömegű hajtóműrendszer több tudományos berendezés szállítását is lehetővé teszi a hosszú távú űrutazásokon, az utóbbiaknál pedig növelhető a műhold élettartama.

Az ESA székhelyén felhívták arra is a figyelmet, hogy bár az amerikaiak annak idején hat sikeres Apollo-küldetésüknek köszönhetően több száz kilogramm port, követ és egyéb anyagmintát szállítottak a Holdról a Földre, a SMART-1 vasárnapi becsapódása nyomán készült felvételek is szolgálhatnak még tudományos újdonsággal az égitest anyagi összetevőiről a szakértők számára.