Elérkezett az idő, amikor a hagyományos, vegyi eljárásokra épülő fotózási eljárásokat a digitális technika váltja fel. A "bit alapú" fotózás kellékeinek ára ma már versenyképes a közepes vagy jó minőségű, filmmel dolgozó fényképezőgépekkel és a kidolgozás árával, s ma már biztosan kijelenthető, hogy akkor is a hihetetlen sebességgel fejlődő digitális kameráké a jövő, ha a professzionális fényképészek még sokáig a filmeket üdvözítik majd. A jóslatok tehát beváltak, a fényképezés nagy generációváltásának küszöbén állunk, amit jól bizonyít, hogy a ma már digitális kamerákat is gyártó cégek többsége még a "filmes" időszakban tett szert világhírre. Az analóg fényképezés hívei persze azt állítják, hogy azért kerültek ki éppen közülük a digitális fotózás meghatározó cégei, mert csak ők tudták felhasználni a kamerák fejlesztése és gyártása során szerzett tapasztalataikat. Az igazság azonban a két állítás között félúton van, ugyanis éppen ezek a világcégek értették meg először, hogy a piacon maradás feltétele már középtávon is az, hogy úttörőként foglalkozzanak a digitális kamerák fejlesztésével.
Megváltozott a hazai fényképezőgép-kínálat összetétele is, egyre több digitális kamera tűnik fel a szaküzletek kirakataiban és a nagy bevásárlóközpontok műszaki részlegeinek polcain, és jó néhány, kifejezetten a papírmentes fotózásra szakosodott számítástechnikai bolt is megnyílt. A képrögzítési technológia változása abból is érezhető, hogy a filmelőhívással és papírkép-kidolgozással foglalkozó vállalkozások közül egyre többen veszik fel profiljukba a képdigitalizálást, illetve a CD-írást.
A választék ma már a hazai piacon is közel akkora, mint mondjuk a New York-i Broadwayen, a különbség csupán abban áll, hogy amíg nálunk az említett szaküzletekben és az erre szakosodott számítástechnikai boltokban kapható a "digicam", addig a tengerentúlon és Nyugat-Európában szinte minden sarkon hatalmas kínálattal találkozik az érdeklődő.
Választási szempontok
Választani persze nem könnyű, hiszen nemcsak árban és minőségben kell megtalálni az ideális készüléket, hanem lehetőség szerint a korábban már használt eszközöket is át kell menteni a digitális világba.
Azoknak a műkedvelő vagy profi fotósoknak, akiknek már van valamilyen objektívkészletük, érdemes az optika "mögé" választaniuk a digitális fotóapparátust: például a Kodak vagy a Nikon már eleve úgy fejlesztette ki digitális masináit, hogy azokra felhelyezhető a korábban vásárolt objektív.
A döntéshez szokás szerint elsőként azt kell minél pontosabban megfogalmazni: mire is kívánjuk majd használni a készüléket? Az első váltó előtt azt kell eldöntenünk: csakis a számítógép monitorján (esetleg a televízión) kívánjuk-e majd megnézni az elkészült képeket, és webes publikációinkhoz szeretnénk illusztrációkat készíteni, vagy a későbbiekben jó minőségben ki is akarjuk nyomtatni a felvételeket.
Mindegyik digitális kamera árának egyik legfontosabb összetevője a készülék "szeme", a CCD (Charged Coupled Device) egység. Mivel az érzékelhető képpontok számával exponenciálisan arányos a szenzor ára, ezért a felbontás szoftveres növelésére többnyire olyan "alkímikus" megoldásokat is alkalmaznak, mint a például az interpoláció. Az eljárás azon alapszik, hogy a CCD egyes mezői által érzékelt pixelekből kiszámítja a köztes pixel jellemzőit, és ezzel a megoldással végeredményben jelentősen csökkenthető a kamera előállítási költsége. A megtakarításnak azonban "ára van", ennek következménye, hogy a lencsék (a másik fontos ármeghatározó tényező) különösen fontos szerepet játszanak a kiváló képminőség elérésében. A CCD szenzor fizikai mérete ugyanis minden esetben kisebb, mint a hagyományos, 35 milliméteres film egy kockájának mérete, ezért az objektíveknek a szokásosnál kontrasztosabb, torzításmentesebb, finomabb képet kell közvetíteniük az érzékelő felé. Ezért az igényesebb gyártók (mint például az Olympus és a Nikon) különösen nagy figyelmet szentelnek a lencserendszer összeállításának.
Felbontások, formátumok
A két kulcsfontosságú építőelemet, a CCD-t és a speciális lencséket folyamatosan fejlesztik, ugyanakkor egyre nagyobb mennyiségben gyártják, és a tömegtermelés ebben az esetben is meghozta áldásos eredményét. Amíg tavaly az átlagosan 1,3 megapixeles kamerák ára 1000 dollár körül mozgott, ma ugyanezeket a készülékeket 400 dollárért kínálják - természetesen annak következtében, hogy időközben a "pixelstandard" 2 millió képpont fölé emelkedett, az ilyen kamerák ára ismét 1000 dollár környékére állt be. (Tegyük hozzá, a felbontás növekedése az általánosan használt monitorok méreteihez igazodik: a 15 inches megjelenítőhöz fölösleges lett volna erőltetni a 1024x768-as felbontás fölötti értéket, amióta azonban a 17 és a 19 inches monitorok egyre elterjedtebbé váltak, ismét lépni kellett, így ma az 1280x960 vagy 1280x1024, sőt az 1600x1200 pixeles felbontás nevezhető átlagosnak.)
Mint már említettük, a készülék kiválasztásánál döntő szempont lehet az is, hogy a későbbiekben szeretnénk-e kinyomtatni a képeket, vagy kizárólag a monitor (televízió) képernyőjén kívánjuk megtekinteni a felvételeket. Ha ugyanis nyomtatásra is szánjuk (főként, ha nyomdai úton előállított kiadványokban történő megjelentetésre készítjük) a fotókat, olyan digitális fényképezőgépet kell választani, amely minél nagyobb felbontású (legalább 2 millió képpont), lehetőleg tömörítés nélküli képformátumú fotó készítésére alkalmas.
Fontos szempont lehet tehát a tömörítés mértéke és a képfájl mérete is. A digitális fényképek tárolására két formátum használatos: a JPEG (Joint Photographic Experts Group) és a TIFF (Tagged Image File Format). Az előbbi többféle tömörítési aránnyal dolgozó eljárásokat alkalmaz, ezért kisebb fájlméret érhető el, ugyanakkor információveszteséggel dolgozik - az utóbbi formátum a teljes képi információt tartalmazza, ennek következtében jóval nagyobb méretű (bár ennek is van tömörített változata).
Mint táblázatunkban is látható, a legtöbb digitális kamera lehetővé teszi, hogy különböző minőségű JPG-képeket készítsünk; ezt általában SQ, HQ és SHQ rövidítésekkel jelölik, amivel tulajdonképpen a tömörítés mértékét állíthatjuk be, érthetően a kis "zsugorítás" nagyobb fájlméretet, a nagyobb tömörítés információvesztéssel ugyan, de kisebb méretet ad. A legtöbb kamera finom tömörítése (F) 1:4 arányú "préselést" tesz lehetővé (ami azt jelenti, hogy a szoftver 4x4 képpontos mezőkre osztja az adott képet, és a pixelek jellemzőinek interpolált értékét tárolja), a normál (N) tömörítésnél 8 pixelenként, a legnagyobb (H) tömörítésnél pedig 16 pixeles mintákkal dolgozik.
Ebből következik, hogy amennyiben nagyméretű nyomtatásra szánjuk a tárolt képeket, akkor a tömörítés nélküli TIFF formátumban a legjobb minőséget kell beállítnunk, ha viszont csak a képernyőn, jelentősebb nagyítás nélkül szeretnénk megtekinteni a karácsonyi, szilveszteri emlékeket, akkor használhatjuk a JPEG valamely tömörítési változatát.
Az újabb modelleknél a gyártó már nemcsak megadja, hogy képeinket milyen érzékenységű virtuális filmre készíthetjük, hanem ugyanúgy be is állíthatjuk az ISO szabvány szerinti értéket, mint a hagyományos fényképezőgépek esetében. Ugyanígy beállíthatjuk a rekesznyílást is, amelynek előre megadott értéke a legtöbb kameránál f2,8-tól f5,6-ig vagy f8-tól f11-ig terjed.
A mechanikus kamerákhoz képest a legnagyobb áttörés a zársebesség beállíthatóságában történt, akár 1/10000 másodperces időt is választhatunk, de az átlagosan használt intervallum 1/2-1/15 secundum. A beépített vaku is többféleképpen működtethető, dolgozhatunk elővillantással, beállíthatjuk, hogy akkor is villanjon, ha a fénymérő nem indokolja, és természetesen le is tilthatjuk a vaku működését.
A digitális kamerák többségét használhatjuk automata beállításokkal - ami az amatőrkészülékekhez hasonlóan az exponálásra szűkíti le teendőink sorát -, ebben az esetben csak a "zoom" gombbal kell foglalkoznunk. A manuális beállítások sokrétűsége miatt az automatika kikapcsolása utáni lehetőségeket röviden úgy lehet egyetlen szóval öszszefoglalni, hogy "tapasztalj". Nincs ugyanis az a precíz használati útmutató, amely pótolja az első felvételek megtekintése utáni felismeréseket.
Vigasztalhat mindenkit, hogy a képek ingyenesen ismételhetők, tehát "költségmentes" betanulási időszakkal számolhatunk (szemben a hagyományos fényképezési eljárásokkal), és minden felvételünket azonnal ellenőrizhetjük, tévedéseink azonnal kitörölhetők a digitális fényképezőgép memóriájából vagy a tárolóból.
Sajnos azonban a pillanat a digitális kamerák esetében is elillan, és a karácsonyfa alatt mosolygó gyerek vagy a szilveszteri pezsgőnyitás utáni hangulat nem ismételhető.
Kiegészítő eszközök
Nagy fejlődésen estek át a kamerák működtetéséhez szükséges akkumulátorok is. Ma már a tárolóeszközök két-három fényképezési ciklusát is kibírják az újratölthető telepek, felelőtlenség kihagyni az 1600-2000 mAh kapacitású akkumulátorok és a hozzájuk tartozó töltő megvásárlását - a legígéretesebb hosszú élettartamú elemek is többszörösét emésztik fel az első közelítésben drágának tűnő kiegészítőknek.
Hihetetlen sebességgel fejlődnek a képrögzítéshez használatos eszközök is: egy évvel ezelőtt a 16 megabájtos SmartCard is kihasználhatatlan raktárnak tűnt, ma ennek négyszeresét kínálják a gyártók. A Compact Flash kártyák jelenleg 192 MB-os kapacitásnál tartanak, a másik szabványt alkalmazó SmartCard már 64 megabájtos kapacitást kínál (természetesen a mindenkori high-tech eszközökre jellemző csillagászati árakon), amelyre felbontástól, képminőségtől és fájlformátumtól függően akár több száz képet is rögzíthetünk. (Táblázatunkban CF rövidítéssel jelöltük a Compact Flash kártyát, SM-mel pedig a SmartCardot használó készülékeket.)
A digitális kamerák kiválasztásánál nem elsődleges szempont, de mégis fontos, milyen módon "hívhatjuk elő" a képeket: a számítógépbe párhuzamos vagy soros porton, SCSI-csatlakozással másolhatjuk át a fájlokat, vagy újabban USB-portos olvasóeszközöket is használhatunk, de a legtöbb készülékhez televíziós csatlakozást biztosító kábelt is mellékelnek, ilyenkor az LCD-kijelző helyett a képernyőn jelenik meg a kép.
Bár a választást általában csak másodsorban befolyásolja, ne feledkezzünk meg a képfeldolgozó szoftverekről sem. Minden kamerához csomagolnak valamilyen képmanipuláló programot, amelynek segítségével tökéletesíthetjük vagy éppenséggel céljaink szerint megváltoztathatjuk a képek minőségét, esetleg tartalmát, a programok szolgáltatásai azonban nagyon különbözőek. Aki komoly változtatásokat szeretne elérni a képeken, előzetesen tanulmányozza a szoftverek jellemzőit, ellenkező esetben előfordulhat, hogy éppen a számára később szükséges szolgáltatásokat felkínáló szoftverek megvásárlásával veszti el azt az árelőnyt, amelyet a digitális kamera beszerzésekor szerzett, ugyanis a szolgáltatásokban gazdag képfeldolgozó szoftverek aránytalanul drágák, ha önállóan vásároljuk meg azokat.
Végezetül a szokásos dilemma: a táblázatunkban most szereplő digitális kamerák jövő karácsony táján fél áron vagy annál olcsóbban tűnnek fel a kirakatokban. Akkor valószínűleg a 3-3,5 millió pixeles és még több szolgáltatást felkínáló fényképezőgépek árcéduláján szerepel majd a bűvös határt jelentő 1000 dollár. Vásárolni tehát sohasem lehet tökéletesen, de aki vonzódik a digitális képfeldolgozáshoz, annak előbb-utóbb határoznia kell.
A döntést valószínűleg megkönnyíti, ha arra gondolunk, milyen érzés lesz kifizetni az év végén elkészített két-három (öt-tíz) tekercs film előhívásának és a képek kidolgozásának árát.