Az eseményt Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium felsőoktatásért felelős szakállamtitkára nyitotta meg, aki Magyarország tudományos eredményeiről és a továbblépés lehetőségeiről beszélt. Mint elmondta, a magyar felsőoktatás meglehetősen rövid idő alatt, egy-két területtől eltekintve (mint amilyen a jogi, vagy az orvosi képzés), végrehajtotta a bolognai rendszerre való átállást. A képzési rendszer átalakítása egyben új tanterveket és új tananyagokat is jelent. A képzés megújításának kiemelten fontos területe a hozzáférés kérdése, nem mindegy ugyanis, hogy hogyan lehet elérni az új tananyagokat. A képzési rendszer átalakítása akkor lesz igazán sikeres, ha az oktatási tartalmak felhasználása javul, amire megvan minden esély, hiszen az új tananyagoknak már a 75%-a hozzáférhető elektronikus formában is.

Az államtitkár kiemelte, hogy a szakirodalomhoz való hozzáférés a bolognai folyamat egyik legfontosabb hozadéka. A hozzáférés kézenfekvő megoldása a Scopus rendszer, amelyet szinte az egész Európai Unió használ. A Scopus az Elsevier STM (Scientific, Tehnical, Medical – azaz tudományos, műszaki és orvosi) kivonatoló, illetve katalogizáló adatbázisa, amely a világ legnagyobb tudományos információgyűjteményét teszi elérhetővé kutatók, könyvtárosok, oktatók és egyetemi hallgatók számára, a fent említett témákban. Az adatbázis 1966-ig visszamenőleg 28 millió kivonatot tartalmaz és naponta bővül. 

A megnyitóban elhangzott még, hogy Magyarországnak növelnie kell a tudományos anyagok hozzáférhetőségét, ez adja ugyanis a továbbfejlődés lehetőségét. Ezt a törvényhozás is ösztönzi, például a PhD képzéssel foglalkozó hazai intézményeknek kötelező a doktori disszertációkat elektronikusan tárolni és közzétenni.

A szakállamtitkár jelezte, hogy a minisztérium részéről készek a továbblépés lehetőségéről és az együttműködés továbbfejlesztéséről tárgyalni az elektronikus adatbázisokhoz való hozzáférés tekintetében.

De mi szükség van egyáltalán a tudományos anyagok elektronikus formában való tárolására és terjesztésére? Provokatívnak tűnhet a kérdés, de ha megfordítjuk, még provokatívabb: mi szükség van még egyáltalán a tudományos szakcikkek nyomtatásban való közlésére?

A lehetséges választ a vitaindító előadás adta meg, amelyet Suzy Szasz Palmer, a University of Louisville (Kentucky, USA) dékánhelyettese tartott a folyóiratok (nyomdai helyett) elektronikus úton történő kiadásának előnyeiről és lehetséges hátrányairól. Bár a nyomtatott forma könnyebben kezelhető (jobban olvasható), viszont az ilyen forrásokhoz való hozzáférés behatároltabb, a tárolás pedig igencsak helyigényes. Az elektronikus forma magában foglalja az egyszerű tárolást, a kereshetőséget, a hozzáférés mérhetőségét (hányan töltötték le), de ennek is vannak árnyoldalai, kevésbé megbízható, például mivel a plagizálás veszélye inkább jellemzi, mint a „kötetbe zárt” nyomtatott kiadványokat. Mindkét esetben felmerül viszont az időtállóság kérdése, hogy meddig őrizhető meg a tartalom, tehát mikor esik szét a könyv, illetve mikor mennek tönkre az elektronikus tárolók?

Mégis az elektronikus forma kézenfekvő előnye a könnyebb hozzáférhetőség, bár ezt beárnyékolja a digitális megosztottság, vagyis, hogy az elektronikus írástudással nem rendelkezők nem tudják használni ezeket az anyagokat. Ha mindezek miatt a két rendszer együttes működésére szavazunk, az is felvet néhány nem megkerülhető problémát: A felhasználók (egyetemek, könyvtárak) sokszor tehernek érzik a drága elektronikus és papíralapú anyagok párhuzamos megvásárlását, miközben az elektronikus és nyomtatott példányok gyakran nem is teljesen azonosak tartalmilag.

Az is nehezíti a könyvtárak helyzetét, és egy tisztán elektronikus rendszerre való átállást, hogy a folyóiratokat huzamosabb időre, kiadói csomagokban fizetik elő, ezt pedig menet közben a könyvtáraknak nehéz lemondani, mivel a szerződések kötik őket. Ami egykoron előny volt (nagyobb csomagban olcsóbban megrendelt nyomtatott kiadványok), az ma már korlátozza a szabad információáramlást és költséges is, mert a könyvtárak ezen felül sokszor kifizetik az elektronikus hozzáférés díját is. Az anyagiakon túl az is kérdéses, hogy vajon a könyvtárak és a könyvtárosok megfelelően fel vannak-e készülve az elektronikus információszolgáltatásra (pl. internet előfizetés, eszközpark).

A nehézségek ellenére a tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy leszámítva a bölcsésztudományokat, illetve a jogtudományt, a kutatók mára egyre inkább az elektronikus anyagokat használják és tekintik mérvadónak, igaz ennek ellenére még szinte minden tudományban létezik az elektronikus és a papír alapú közlés párhuzamossága.

Fokko Covers, az Elsevier Tudományos és Stratégiai igazgatója az Elsevier-stratégiájáról, és a jelenlegi trendekről beszélt előadásában. Mint elmondta, jelenleg legtöbben az akadémiai szektorból használják az Elsevier által működtetett ScienceDirect portált, amely egy – teljes terjedelmű cikkeket magában foglaló – elektronikus adatbázis, 2000 folyóirat anyagával és mintegy 7,5 millió szakcikkel. A portál kidolgozásánál figyelmet szenteltek a különböző célcsoportok, így a szerzők, a könyvtárak, a diákok és a kutatók néha egymástól különböző igényeinek kielégítésére (például míg a diákoknál az egyszerű hozzáférhetőség, addig a kutatóknál az anyagok frissessége az elsődleges szempont). Az előadó szemléletesen mutatta be a rendelkezésre álló tudományos anyagok mennyiségét és az adatbázis bővülési ütemét: a rendszeresen megjelenő friss anyagokon túl archiválás is folyik, így akár 150 éves anyagok is elérhetőek már online.

A fejlődés további célja olyan integrált megoldások kidolgozása, amelyek a kutatói munka egészét segítik. Ehhez bővített tartalmakra van szükség, a kutatói hálózat működésének segítésére, a nyelvi kihívások kezelésére, valamint a helyi minőségi nyelvi tartalmak növelésére. 

A délelőtti program zárásaként Horváth Ádám, az Oktatási és Kulturális Minisztérium informatikai osztályvezető-helyettese ismertette a 2007 és 2013 közötti Nemzeti Fejlesztési Terv elektronikus tartalomszolgáltatással kapcsolatos irányait. A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) jelenleg még nem végleges, csak 2007 elején válik nyilvánossá az egyetemek és a tudományos közélet számára, ennek ellenére az alap célkitűzések már jól látszanak. A minisztérium meglátása szerint különösen fontos, hogy a tartalom eljuthasson a végfelhasználókhoz, de ehhez a technikai feltételeken kívül elengedhetetlen a végfelhasználók érdeklődése is. A kérdés az, hogy hol tud ösztönzően beavatkozni a kormányzat és motiválni a fentebb már említett célcsoportokat az idehaza már ma is elérhető rendszerek használatára, mint amilyen például az Elektronikus Információszolgáltatás (EISZ)? A tudatosságnövelés részeként támogatni kell a könyvtárakat, hogy elérhessék az IKT eszközökkel nem rendelkező, de a tartalmak szempontjából fontos felhasználókat is, valamint, hogy megfelelő infrastruktúrát tudjanak kiépíteni és üzemeltetni. Ezen túlmenően pedig szükség van a digitális írástudás növelésére is, mivel a diákok, kutatók egy része még ma sem tud online keresni.