A Szépművészeti Múzeum és a Mirai Interactive közös munkája, a múzeum új weboldala a Magyar Marketing Szövetség Év Honlapja versenyén különdíjat, a Magyar Tartalomipari Szövetség (Matisz) eFestival versenyén pedig kategóriájában második helyezést ért el. A kultúra kategóriában Év Honlapja díjjal jutalmazott Szépművészeti Múzeum portál a Matisz online és multimédia versenyén a Magyar kulturális örökség digitális megőrzése/eTudomány kategóriában kapott kitüntetést.
A patinás intézmény
interaktív megjelenése a XXI. század kihívásaira ad választ: a múzeum és a Mirai együttműködésében készült weboldal megjelenésében esztétikus, szerkezetében pedig hangsúlyozottan letisztult. Ennek köszönhetően mind az állandó, mind pedig az aktuális információkat könnyen találja meg rajta a művészetkedvelő közönség.
Az online és a multimédia szakma egyik legrangosabb hazai eseménye, az eFestival 2006 döntőjének ünnepélyes eredményhirdetésére november 21-én került sor. A versenyre közel száz alkotást neveztek, a szakmai zsűri végül hat kategóriában választotta ki a legjobbakat. Évzáró gála keretében tartotta az MMSZ az Év Honlapja eredményhirdetését, amelynek során 187 pályázatot 11 kategóriában díjazott, és további négy különdíjat is kiosztott. A Mirai Interactive munkái összesen öt kategóriában szerepeltek a három legerősebb pályamunka között.