Egy terás DVD-lemez

Genda Csongor Zoltán, 2006. december 13. 18:02
Épp hogy csak megjelentek a piacon a 15/30 GByte-os illetve 25/50 GByte-os HD DVD- és Blu-ray diszkek, amerikai kutatók máris olyan megoldással rukkoltak elő, amelynek köszönhetően akár 1 terabájtnyi adatot is rá lehet írni egy lemezre.
A közép-floridai (UCF) egyetem kutatói több éven keresztül kísérleteztek, hogy vajon hogyan lehetne ekkora adatmennyiséget egyetlen lemezre sűríteni. Ezt végül speciális többrétegű korongok és két különböző hullámhosszon működő lézerfej segítségével tudták megvalósítani. Így aztán a szakembereknek sikerült előállítaniuk az egy terás diszket.
Hasonló próbálkozások ugyan már korábban is voltak, azonban azoknak egyikét sem koronázta siker, mivel az adatok írására és újraolvasására ugyanazt a lézert használták. A UCF kutatói viszont ezt a problémát úgy küszöbölték ki, hogy két különböző hullámhosszú lézert alkalmaznak, melyek egyikét írásra a másikat pedig olvasásra használják.
A technológia még nem piacképes, mivel bizonyos hibákat még ki kell javítaniuk a szakembereknek, azonban elmondásuk szerint belátható időn belül tökéletesítik a megoldást.