2010-re megduplázódik az internet-előfizetők száma
Genda Csongor Zoltán, 2007. február 10. 11:05
A Gartner piackutató legfrissebb tanulmánya szerint pár éven belül világszerte duplájára fog nőni az internet-előfizetők száma.
A szakemberek azt prognosztizálják, hogy a 2005-ös statisztikai adatokhoz viszonyítva 2010-re majdhogy nem megduplázódik az előfizetések száma, s Európában és az észak-amerikai kontinensen addigra már szinte minden második háztartásban lesz majd szélessáv. A Gartner elemzői úgy vélik, hogy három év múlva már világszerte hozzávetőlegesen 364 millió otthonban lesz internet-kapcsolat. A piackutató szerint az óriási fellendülés a szolgáltatók között dúló árháborúnak lesz majd köszönhető, ugyanis azok évről évre csökkentik áraikat, így a kevésbé tehetős rétegek is megengedhetnek majd maguknak egy internet-előfizetést. Mivel azonban az Unió államaiban jelenleg is sok háztartásban van már szélessáv, így mostantól nem lesz majd olyan látványos a növekedés. Dániában például már 2005-ben 58,8%-os a lefedettség (jelenleg 57,8%), 2010-re pedig 68,1%-ot prognosztizálnak az elemzők.