Commodore csúcsgépek a CeBIT-en

Genda Csongor Zoltán, 2007. március 7. 17:52
A Commodore márkanév jogait bíró holland cég bejelentette, hogy a CeBIT technológiai és távközlési kiállításon Commodore logóval ellátott csúcskategóriás számítógépeket mutatnak be, amelyeket kifejezetten a játékkedvelő felhasználóknak szánnak.
Az ezen márkajelzés alatt a nyolcvanas években forgalomba került C64-es, illetve Amiga modellek olyannyira közismertek és elterjedtek voltak a maguk idejében, hogy a Commodore név ezáltal beírta magát a számítógépes történelembe, emléke pedig azóta is él a köztudatban. A kilencvenes évek hajnalán azonban az IBM-korszak beköszöntése és a PC-k rohamos terjedése következtében lassan eltűntek ezek a gépek a forgalomból. A márkanévjogok azóta többször is gazdát cseréltek, a jelenlegi tulajdonos pedig ismét sikerre akarja vinni a Commodore jelzést.

Bala Keilman, a holland cég vezérigazgatója bejelentette, hogy olyan új rendszerekkel akarnak megjelenni a számítógép piacon, amelyek méltán viselik a Commodore logót, és kielégítik majd a játékkedvelők minden igényét. Keilman a PC-k technikai paramétereire vonatkozó adatokkal nem szolgált, csupán annyit árult el, hogy a lehető legkomolyabb hardverelemekkel szerelik fel azokat. Az érdeklődők a jövő héten kezdődő CeBIT-en megtekinthetik a csúcskategóriás számítógépeket, ahol részletes információt kapnak majd azok felszereltségéről is.