Az ISDN technológia („Integrated Services Digital Network” = Integrált Szolgáltatású Digitális Hálózat) viszonylag nagy népszerűségre tett szert abban az időben, amikor a betárcsázós modemes elérés egyeduralkodó volt, hiszen az árat kivéve minden szempontból előnyösebbnek bizonyult. A szélessávú DSL, illetve kábeles internet robbanásszerű elterjedése azonban az utóbbi időben érthető módon háttérbe szorította az ISDN-t, amely eredetileg 64, kétcsatornás verzióban pedig 128 kilobit/s-os adatátviteli sebességet biztosít, miközben egy átlagos szélessávú kapcsolat 3,8 megabit/s-os a szigetországban.

Annak oka, hogy a cégek és közületek továbbra is előfizethetnek ISDN-re a legnagyobb brit távközlési szolgáltatónál, a technológia egyik alapvető tulajdonságában rejlik. Ez pedig az, hogy a mindvégig digitális összeköttetést biztosító ISDN letöltési és feltöltési sebessége azonos, és mindvégig egyenletesen biztosított. Ugyanez viszont a szélessávú internet-protokollról (IP) már nem mondható el, itt ugyanis az adatforgalom mértéke alapvetően meghatározza annak sebességét, így gyakoriak az ingadozások, a feltöltés pedig jóval lassúbb a letöltésnél. Mindez a televíziós és rádiós közvetítések és tudósítások esetében lehet fontos, míg ugyanis az ISDN a fenti okok miatt mindeddig megbízható technológiának számított, a szélessávú internetes platformon egyes adatrészek szinte mindig késnek, ez pedig ellehetetleníti a kétoldalú kommunikációt.

 Az egyirányú stream-ek esetében a probléma áthidalható, ám a zökkenőmentes és gyors feltöltést biztosító megoldásokra valószínűleg még néhány évet várni kell, és az sem biztos, hogy olcsók lesznek. Svédországban például külön hardvert rendeltek a tévétársaságok a technológiai cégektől az ISDN-ről való zökkenőmentes átállás érdekében.