Ingyenes elektronikus Braille szolgáltatás vakoknak
Kiss Ádám Zoltán, 2007. április 12. 21:39
Az EU által is támogatott RoboBraille.org projekt hihetetlenül népszerű, pedig még csak tesztfázisban van, írott szöveget alakít át MP3 fájllá vagy Braille írássá.
Az eredetileg egy dán szervezet által elindított programot azóta az EU-n kívül közvetlenül öt másik ország is támogatja. A RoboBraille lényege, hogy a beküldött szöveges fájlt pár percen belül visszaküldik MP3 formátumban, vagy elektronikus Braille állományként, ami megfelelő nyomtatóval hagyományos vakírássá is átültethető. A hagyományos legegyszerűbb szöveg mellett html és Word formátumok fogadására is képes a rendszer. Az elektronikus Braille közvetlenül egy speciális eszközzel olvasható, melyben a beépített apró tűk mozognak, azt imitálva, mintha az újunkat Braille írással nyomott papír felett húznánk el. A megoldást az a felismerés szülte, hogy az átlagfelhasználó számára megoldhatatlanul nehéz feladat Braille szöveg alkotása. Az Európai Uniónak egyébként is egyik alapelve a mindenki számára elérhető információ, és a RoboBraille éppen erre vállalkozik, megvalósítva azt ami néhány évvel ezelőtt lehetetlennek tűnt, bevonva az internet világába a látássérülteket. Ezt a nemes elképzelést az EU 500 ezer fonttal támogatja a tesztidőszak alatt, amikor napi 400 üzenettel tesztelik a rendszert, mely már jövőre tervezett indulásakor napi 14 ezer átalakításra lesz képes.