Az első iPhone-klónok
MTI Sajtóadatbank, 2007. április 26. 15:47
Kínában már hamisítják az iPhone mobiltelefont, pedig Amerikában is csak júniusban kerül a boltokba.
Az Apple nemrég közleményben tudatta, hogy több hónapot csúszik az új MAC operációs rendszer bevezetése, mert több fejlesztőt át kellett csoportosítani az iPhone szoftverének tökéletesítésére. Így sem biztos, hogy a billentyűzetet és a képernyőt magába foglaló óriás érintőképernyővel ellátott, kamerás, internetezésre, zenehallgatásra és filmnézésre egyaránt alkalmas telefon június elején a boltokba kerül, mert a legfrissebb pletykák szerint a tesztek során általában túl hamar lemerül az akkumulátor.
Közben viszont kínai hamisítók már piacra is dobták az első iPhone-klónokat. A Hua Long IP2000 nevű készülék volt az első. Tavaly december óta kapható és nagyon hasonlít az iPhone-ra, de hagyományos billentyűzete van, a hátán pedig hatalmas alma jel, az Apple logója díszeleg, holott ez nem szerepel az eredeti terveken.
A Der Spiegel című hamburgi hírmagazin honlapján megjelent cikk szerint a kínai hamisítványok sokszor megelőzik a sikerre esélyes új modellek megjelenését. A 20-40 fős kalóz fejlesztő csoportok a készülék prototípusának bemutatója után rekord gyorsasággal lekoppintják az ötletet, majd legyártanak és eladnak néhány tízezer darabot, és mire az érintett nagyvállalatok észbe kapnak, már az utolsó nyomokat is eltakarították.
A telefonhamisítók időközben akkorra tapasztalatra tettek szert, hogy időnként elengedik fantáziájukat, és rögtön továbbfejlesztik a még meg sem jelent modellt. Nemrégiben például E-Smart névvel elektromotorral működő telefon bukkant fel, a Sony legnagyobb meglepetésére pedig megjelent a PlayStation játékkonzolt és mobiltelefont keresztező PSP Phone nevű szerkezet, amelyhez hasonlót még csak nem is terveznek a japán óriásvállalatnál.