2007. május 5-én, fél kilenckor vette kezdetét a már hétéves múlttal rendelkező BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Informatikai épületében. Tizenegy ország harminc csapata vesz részt a kétfordulós rendezvény döntőjén. A márciusban tartott internetes forduló huszonnyolc legjobbja, kiegészülve a vándorkupával visszatérő tavalyi első és második helyezettel.
A verseny főtámogatója idén is a Fornax ZRt., a szervezők a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő Magyar Villamosmérnök- és Informatikushallgatók Egyesülete (MAVE) és a Simonyi Károly Szakkollégium diákjai. A verseny eredményhirdetésére és a díjkiosztóra május 6-án, vasárnap 15 órakor kerül sor.
Az idei verseny megnyitóján dr. Péceli Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja és a verseny fővédnöke, Maradi István, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) alelnöke, és Csanádi László főszervező köszöntötte a versenyzőket, majd pontban kilenc órakor megkezdődött a huszonnégy órás visszaszámlálás.
A megmérettetésen az Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Románia, Svédország, Spanyolország, Szerbia és Ukrajna programozói vesznek részt. Az angol nyelvű feladatok megoldásán a háromfős csapatok saját számítógépeiken dolgozhatnak, amelyeknek helyi hálózathoz való csatlakoztatásáról a szervezők gondoskodtak. A fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre vonatkozóan nincs megkötés, de a csapattagoknak tilos bármilyen külső segítséget igénybe venniük.
A feladatok készítői Darabos Dániel és Németh András, a BME doktorandusz hallgatói. A problémák megoldása a Challenge24 hagyományainak megfelelően az informatikai tudományágak széles körű ismeretét igényli, az eredményes szerepléshez a gyors és precíz kódírási képesség mellett szükség van hálózati, mesterséges intelligencia, számítógépes grafikai jártasságra.
A verseny kezdetével a csapatok egy-egy virtuális űrhajó fedélzetére kerültek, ahol egy napot fognak eltölteni. A helyzetük koordinátái számukra ismeretlen, és haladásra képtelenek; az ehhez szükséges radart, illetve hajtóművet maguknak kell elkészíteniük. A komponenseket a hajójukra a szerveren keresztül, hálózati úton "szerelhetik fel". Ha ezekkel megvannak, kezdődhet a kaland: kincsszerzés a bolygókon, amelyhez további feladatokat kell teljesíteniük. Ahogy a játékosok egyre többet ismernek meg a világból, rájönnek hogy nincsenek egyedül az űrben, a többi csapat és Kwargok miatt érdemes gondoskodni pajzsról, torpedóról, lézerről. Pontot az ellenfelek megsemmisítésével, illetve kincsek megszerzésével szerezhetnek. Ha a csapat űrhajóját kilövik, negyed órára kilép a világból.
A 24 óra leteltével a feladatok kiértékelése következik, pontban vasárnap 9 órakor. A zsűrizés nyitott minden érdeklődő számára. Az összesítésben legtöbb pontot elérő csapat viheti haza a vándorkupát és a több mint 5000 euró összdíjazású verseny értékes fődíját, a felejthetetlen élményeken és a hasznos tapasztalatokon túl.
A verseny és az azt követő eredményhirdetés és díjátadó nyomon követhető az esemény hivatalos
honlapján.