A kormány támogatja a digitális írásbeliség elterjedését
MTI Sajtóadatbank, 2007. május 11. 09:41
A kormány szerepe az infokommunikációs piac fejlődésének elősegítésében az, hogy pénzügyi támogatásokkal és erkölcsileg is motiválja a digitális írásbeliség elterjedését, és beindítson folyamatokat, amelyeket a magánszféra folytat és tesz teljessé - mondta Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium gazdaságfejlesztési szakállamtitkára csütörtökön Budapesten.
Az Európa hajón megrendezett Internethajó elnevezésű konferencián a szakállamtitkár hozzátette: júniusban megjelennek a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) első, informatikát érintő pályázati kiírásai, amelyek támogatják a szélessávú internet elterjedését és a vállalatirányítási informatikai rendszerek kiépítését.
Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke kiemelte, hogy a hatóság az elmúlt öt évben a nagykereskedelmi árak szabályozásával, a hatékony verseny élénkítésével, a választék növelésével elérte, hogy a vezetékes telefon díjak 75 százalékkal csökkentek, a szélessávú internet átlagárak pedig a harmadukra mérséklődtek.
Egyed Géza utalt arra, hogy látszólag az infokommunikáció a múlt év nyáron pozíciókat vesztett, mivel megszűnt az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, nincs informatikai kormányzati program, és az ágazatnak külön operatív programja sincs az NFT II.-ben.
A szakállamtitkár azonban felhívta a figyelmet arra, hogy míg az NFT I.-ben működő GVOP-ben nem lehetett figyelembe venni az informatikai jellegű költségeket, addig a GOP-ban elszámolható minden ilyen jellegű beruházási kiadás.
Egyed Géza kiemelte: az infokommunikáció GKM-hez kerülésével határozottan nyert az ágazat, mert így az beágyazódott a gazdaságfejlesztés rendszerébe, ami által a távközlés- és az informatika-fejlesztés összehangoltan történhet.
A szakállamtitkár szerint e szemlélet első sikere, hogy két hete a törvényhozással sikerült elfogadtatni azt a törvénymódosítást, ami kimondja, hogy az e-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásoknak nem kell üzlethelyiséget üzemeltetniük a működésükhöz, ami hozzájárulhat az e-boltok további terjedéséhez.
Egyed Géza az elmúlt évek kormányzati szerepvállalása sikereként megemlítette, hogy a szélessávú internetet használók száma exponenciálisan fejlődött, és már több mint 3 millióan használják rendszeresen, otthon, munkahelyen, vagy közösségi hozzáférési pontokon. Azt is jelentős kormányzati eredmények nevezte, hogy a lakosság 90 százaléka olyan településen él, ahol már van szélessávú internet elérhetőség. Szólt arról is, hogy az e-Magyarország és a közháló pontokat a közeljövőben átalakítják. Ezeken a helyeken falugazdászok, szociális és munkaügyi szakemberek adnak a lakosságnak gyakorlati tanácsokat.
Pataki Dániel közölte: az IKT szektor fejlődését az Európai Unió döntéshozói is az egyik legjelentősebb gazdasági versenyképesség növelő tényezőnek tekintik. Utalt arra, hogy az EU célul tűzte ki, hogy 2010-re a világ legversenyképesebb régiójává fejlődjön.
A hatóság elnöke ugyanakkor idézett egy felmérést, ami az IKT ágazat négy szektorát tekintve felállította a TOP 10 vállalat listáját. Ebben 26 USA-beli, 5 ázsiai, és mindössze 9 európai cég szerepel, úgy, hogy a távközlés, a hardver, a szoftver, és a média területén a legjobb helyen található európai vállalkozások a 3-5. helyen találhatók.
Pataki Dániel kiemelte: az idén a telefonvonal előfizetés nélküli ADSL szélessávú internet szolgáltatás elterjedése tovább mérsékelheti az előfizetői árakat. A szolgáltatás jelenleg egy 1 Megabit/másodperces letöltési sebességnél 4-5 ezer forintba kerül havonta. Az elnök szerint az idei év kihívása a hírközlés, a média, és az IKT konvergenciája, és az új generációs internet hálózatok megjelenése. Emlékeztetett arra, hogy 2008-ban ő tölti be egy évig az Európai Hírközlési Szabályozási Szövetség elnöki tisztségét, így közvetlen befolyása lesz az európai szabályozás átalakítására.