Imagine Cup 2007 – Megvan a legjobb magyar csapat!

forrás Prim Online, 2007. május 17. 14:25
„Képzelj el egy világot, ahol a technológia jobb oktatást biztosít mindenki számára, és arra inspirálja a tanulókat, hogy a technológia segítségével a világon mindenhol jobbá, hatékonyabbá és eredményesebbé tegyék az oktatást, és megváltoztathassák saját maguk és mások életét.”

Ezen témában hirdette meg idén ötödik alkalommal a Microsoft diákok számára megrendezett nemzetközi versenysorozatát, az Imagine Cup-ot. A versenyre azon diákok jelentkezését várták, akik szeretnék megmutatni tehetségüket, és összemérni tudásukat a szoftvertervezés terén a világ más részein tanuló társaikkal. Az Imagine Cup lehetőséget nyújt, hogy a felkészülés során a versenyzők komoly ismeretanyagra tegyenek szert, és valós problémák megoldásában próbálják ki tudásukat.
A verseny méretéről érdemes tudni, hogy tavaly 100 ország 65 000 diákja mérkőzött meg egymással. Az idén 9 versenyszámban csillogtathatják meg képességeiket a programozók, a művészek és az IT szakemberek.  A világdöntő 2007. augusztus 7-11. között Szöulban kerül megrendezésre, ahova, - idén először - a győztes magyar csapat egyenes ágon jut ki.

Az Imagine Cup 2007 magyarországi fordulóiban 996 versenyző vett részt, akik közül 29 csapat versenyzett szoftvertervezés kategóriában. Közülük, komoly előválogatást követően, hét csapat került be a a május 10-én megrendezett döntőbe. A versenyen a döntős csapatok húsz-húsz percben mutathatták be a versenyre fejlesztett alkalmazásaikat.  Az első helyezett az elsősorban BME-hallgatókból álló „The Team” nevű csapat lett, egy óvodásoknak szóló, angol nyelvet tanító szoftverrel. Érdekesség, hogy ez a csapat másodszor bizonyult a hazai mezőny legjobbjának, hiszen tavaly is ők nyerték a döntőt. A csapat tagjai: Jakab Emese (BGF), Zöld László (BME), Kapui Ákos (BME) és Orosz Bálint (BME). „Mivel a csapatból hárman tavaly is részt vettünk a megmérettetésen, és Magyarországról akkor is mi jutottunk tovább, nem volt kérdés, hogy idén is nevezünk. Akkor a fejlesztés során sok újat tanultunk, de talán még többet arról, hogyan prezentáljuk a munkánkat. Nagyon jól éreztük magunkat, azonban tavaly a Szlovéniában megrendezett kelet-európai döntőben nem értünk el helyezést. Ezt a csorbát szerettük volna kiköszörülni idén, ami sikerült is: most a magyarországi forduló után közvetlenül a Szöulban rendezendő világdöntőre mehetünk.” – mondta el Zöld László, a győztes csapat vezetője. „Az idei hazai döntő sokkal színvonalasabb volt a tavalyinál. Több csapat vett részt, és sokkal komolyabban fel is készültek, ezért a döntő is sokkal izgalmasabban alakult. A továbbjutásnak emiatt még jobban örülünk.”

A második helyet a BME és az ELTE „Végzetes kivétel” néven induló közös csapata nyerte el, egy XBOX 360-on és PC-n egyaránt működő stratégiai játék és quiz-engine hibriddel. A megoldás Darabos Dániel (BME) és Berke Gyula (ELTE) munkáját dicséri.

A harmadik helyezett az ELTE „Sonnies of ELTE” fantázianevű csapata lett, akik PC-re és Pocket PC-re írt presenter alkalmazást fejlesztettek, amely képes a projektor kiváltására is. Az eszközt Németh Zsolt Balázs (ELTE) és Litkei Péter (ELTE) fejlesztették, akik weboldalt is létrehoztak az alkalmazás bemutatására (http://presenter.inf.elte.hu).

Alsó tagozatos diákok számára készített interaktív oktatóprogramjukkal idén először döntőben szerepelt az egri Eszterházy Károly Főiskola csapata is, ahonnan az egész tanéven át tartó rendkívül aktív szakmai közélethez méltóan egy különbusznyi lelkes szurkoló érkezett a nagy megmérettetésre.

A zsűri tagjai voltak dr. Kerese István, a Microsoft Fejlesztési platform üzletág igazgatója, Nagy Péter, az Evosoft Technológiai igazgatója, Grossmann Gábor, a Synergon szoftverfejlesztési üzletág igazgatója és Novák István, a Grepton technológiai igazgatója.

Az Imagine Cup 2007-ről, a magyar döntőről, a versenyzőkről és megoldásaikról bővebben az alábbi linkek alatt olvashat:
www.imaginecup.com

www.imaginecup.hu